Derűs úszóversennyel indult a meccs, Rebecca Parkes centerezése lehetett volna az első, végül Máté Zsuzsanna átlövése nyitotta a gólok sorát, majd Szilágyi Dorottya bombázta be magabiztosan az első fórunkat. A japán hölgyek próbáltak valami hasonlót játszani, mint a férfiak – edzőjük korábban az erősebbik nemet irányította –, de náluk ez ekkor még nem működött, mivel a fizikai különbség jóval komolyabbnak tűnt. Második fórunk is úgy született, hogy a szerelést követően inkább visszarántottak, Gurisatti Grétának sem jelentett gondot szemből bevarrnia a labdát, miután négy lóba után már sem kapus, sem védő nem maradt előtte szemmagasságban. Hátul a kintre szorított lövők hiába próbálkoztak, Magyari Alda simán levadászta a labdákat. Hogy aztán öt perc elteltével egészen váratlan módon szülessék meg a hazaiak szépítő gólja: Magyari Alda elsősorban a megúszó csatárokkal foglalkozott, a japán kapus, Kawatashirio pedig gondolt egy merészet, és olyan gólt ívelt, hogy csak néztünk (a felső lécről pattant be a labda).

Ahhoz képest, hogy eladdig relatíve unalmasan csordogált a meccs 3-0-ig, hirtelen megbillent minden, mi elkezdtünk belehibázni a támadásokba – az addig a labda környékén sem járó kapusuk elkezdett belenyúlni a lövésekbe, a japánok meg felbátorodtak, s bár Keszthelyi még belőtt egy ötöst, aztán előbb egy távoli akadt be, majd egy fór, aztán egy lefordulás, azaz 1:51 alatt kiegyenlítettek. 0:09-cel a duda előtt kaptunk egy újabb ötöst, Hajdú Kata értékesítette, így legalább vezettünk az első negyed végén (5-4), de ismét a legutóbbi két 30+ gólos meccsünk kezdett felderengeni a horizonton (2017-es vb: 20-11, tokiói olimpia: 17-13).

Nálunk sajnos Alda elvesztette a fonalat annál az egészpályás gólnál, egy sima félmagas is utat talált a keze alatt a második rész elején, úgyhogy Neszmély Boglárka érkezett a helyére. Átellenben két szép góllal gyorsan jeleztük, hogy azért volna itt egy jobbik csapat is a medencében, Parkes kapott egy szép center-bejátszást, majd Keszthelyi lőtt egy remek megúszásgólt (fejjel tette maga elé a labdát...), hátul azonban egyelőre nem működött semmi. Előbb egy ötösből mattoltak, majd fórból is – mi pedig komolyan küszködtünk azzal, hogy elég kiegyensúlyozottak maradjunk elöl, és ne hagyjuk magunkra jönni őket.

Azért megint akadt néhány jobb betörés, centerezés, Dömsödi Dalma meglőtte első vb-gólját, Vályi is szerzett egy szépet rosszkézről, ám a hazaiak csak nem törtek le, jött egy fór, aztán egy átlövés, és még mindig 11-10-nél tartottunk csupán (továbbra is: az első félidőben). Hogy azért picit jobban érezzük magunkat, Hajdú Kata pattintott be simán egy előnyt, majd Vályi fejezett be egy újabb akciót, így 13-10-re vezettünk félidőben.

Ez annyira nem nyugtatta meg a csapatot, érződött, hogy a japánok zizegős szoros emberfogása továbbra sem ízlik – ennek megfelelően kaptunk megint egy lefordulás gólt, és utána az előnyünket is rémesen kalandos módon tudtuk csak belőni. Ők kaptak megint egy ötöst, jogosan, hogy aztán Gurisatti Gréta idézze meg Faragó Tamás szellemét (nincs rossz passz, csak rossz játékos), gólra mentve egy nem túl jó bejátszást, aztán ismét neki sikerült megszabadulnia emberétől, itt kezdett újra jól festeni az összkép. Aztán meg pláne, hogy Vályi is el tudott menni egy szerelésből, kisvártatva Keszthelyi csavart egy olyat, amit kevesen tudnak, úgyhogy nagyjából három perccel a negyed vége előtt sikerült lerendezni a meccset (18-12). 

Akárcsak a fiúk, a japán hölgyek is ekkorra őrlődtek fel a saját stílusuktól, Vályi zsinórban az ötödik gólunkat lőtte, mielőtt a japánok fórból betaláltak. Aztán Keszthelyi remek passzából Hajdú bepaskolta a negyedik gólját, ez volt a huszadik – csakhogy ők is betaláltak még, s így 15-nél jártak, miután 0.1 másodperccel a duda előtt egy visszapattanót sikerült a hálóba juttatniuk. Azaz 35 gólnál tartottunk (a részeredmények mindent elmondanak: 5-4, 8-6, 7-5), és még maradt nyolc perc a mérkőzésből...

A negyedikben hamar elértük a 40-et összesítésben, mi két gyors góllal indítottunk, a két Dóra, Szilágyi és Leimeter 34 másodperc alatt hintett kettőt, kicsit később Gurisatti is betalált, de a japók azért próbáltak pörögni még, és hát mi tagadás, ha sikerült kapura lőniük, az többnyire gól is lett. Ezzel speciel nálunk sem volt gond, ám két perccel a vége előtt ott tartottunk, hogy ők is elérik a 20-at. Ez 1:25-nél sikerült is nekik egy emberelőnyből, úgyhogy ekkor már teljesen kézilabda-jelleget öltött a parti – hogy azért valami halovány jó emlék legyen, Neszmély Bogi védett egyet kettős hátrányban, Leimeter pedig góllal zárta a meccset, de azért még a hazaiak is betaláltak a dudára nyolcról, s lett így 26-21...

Mondjuk úgy, azontúl, hogy ilyet még nemigen láttunk – magyar női válogatottól biztosan nem: eddig 19 volt a legtöbb kapott gól, még a hollandok ellen, a legelső oslói Európa-bajnokságon 1985-ben –, ez egy dolog miatt nem tűnt igazán szívmelengetőnek a győzelem ellenére: a védelem nagyon nem tűnt acélosnak. Harmincöt lövést engedtünk a japánoknak, igaz, nekünk is volt 42 (az összesen 77, 32 perc alatt), de akkor is... Mindez, a kanadaiak elleni meccs bizonytalankodásaival együtt sajnos a június végi Világkupa mérkőzéseire rímel (16 gól az amerikaiaktól, 18 a spanyoloktól) – reméljük, az Új-Zéland elleni mérkőzésen elkezdünk visszaépülni, csak így lehet esélyünk a negyeddöntőben.

Világbajnokság, nők, Fukuoka

D-csoport, 2. forduló

Japán–Magyarország 21-26 (4-5, 6-8, 5-7, 6-6)

Gólok: Arima 7, Nishiyama 4, Inaba, Ura, Kawaguchi, Kudo 2-2, Kawatashiro, Inoue, ill. Hajdu 5, Szilágyi, Gurisatti, Vályi 4-4, Keszthelyi, Leimeter 3-3, Parkes, Máté, Dömsödi

A másik mérkőzésen: Kanada–Új-Zéland 13-11

A csoport állása: 1. Magyarország 6, 2. Kanada 3, 3. Új-Zéland 3, 4. Japán 0