Gratulálunk a klub 26. bajnoki címéhez! Milyen volt az ünneplés?

Ahogy az lenni szokott, viszonylag szolidan ünnepeltünk. Együtt vacsoráztunk és koccintottunk a családokkal, Nyíri Zoltán gratulált a játékosoknak és a stábnak, mondott egy rövid beszédet, aztán kicsit elengedtük magunkat. Nem is azért nem volt ennél több, mert egyből szeretnénk a Bajnokok Ligája négyes döntőjére koncentrálni, de úgy éltük meg a második mérkőzést is, hogy magabiztosan tudtunk nyerni, persze el is vártuk magunktól, hogy bajnokok legyünk.

Amikor átvetted a csapatot, megfordult a fejedben a 100%-os szezon?

Nem igazán, elsőéves felnőtt vezetőedzőként nem ilyenben gondolkozik az ember. A cél az volt, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is minimum döntőzzünk, de lehetőség szerint nyerjük is meg, hiszen papíron miénk volt a legerősebb játékoskeret. De azt, hogy 100%-osan nyerjük meg mindkét sorozatot, sem én, sem a játékosok nem tűztük ki. Anno, amikor ifibajnokságot nyertünk, akkor ezt fogalmaztam meg, aztán rögtön elvesztettük az első rangadónkat, szóval tudtam, hogy ez csak felesleges nyomás lenne a játékosokon és rajtam is. Aztán ahogy haladtunk előre, a vége felé jött az a gondolat, hogy ez lehet egy hibátlan szezon is, aminek az az érdekessége, hogy itthon legutóbb 41 éve fordult elő ilyen. Szóval amikor arról beszélnek, hogy túl sima a bajnokság, vagy hogy ez mennyire nem jó a magyar vízilabdának, akkor azt kell nézni, hogy ez mekkora sportemberi teljesítmény. Rengeteg munkát tettünk bele a hétköznapokban, minden edzésen és minden mérkőzésen, lehetett látni, hogy az összes meccset komolyan veszik a játékosok.

Mennyire nehéz úgy nekivágni egy bajnokságnak vagy csak 1-1 meccsnek itthon, hogy mindenki dominanciát vár, és az elvárásnak legjobb esetben is csak megfelelni lehet, felülmúlni nem igazán?

Teljesen normális, hogy a média erre hegyezett ki mindent, ez is a feladata. Bár nem szeretnék ezzel foglalkozni, de most az lenne a dolga, hogy kicsit megénekelje a csapat teljesítményét és a 100%-os mérleget, és mondjuk ne azt, hogy milyen sima volt a döntő. Még egyszer mondom, nagyon komoly munka és háttérmunka zajlott a csapatnál egész évben. Az ellenfelek közül pedig szerintem kevesen hitték el, hogy megverhetnek minket, ezt látom inkább problémának. A Szolnok például elhitte és nagyon keményen beleállt a meccsekbe, a párharcokba, így vért kellett izzadnunk ellenük mindkét találkozón. A szolnoki mérkőzésen csak nagyon nagy szerencsével tudtunk nyerni, egy utolsó másodpercben szerzett góllal! Több ilyen rangadóra lenne szükségünk itthon, bízom benne, hogy a következő szezonban többször kerülünk hasonló szituációba. Nekünk is az lenne a jó, ugyanis az ilyen helyzetekben tudunk fejlődni csapatszinten és egyénileg is. Ami a terhet illeti, én nem éltem meg annak és szerintem a játékosok sem foglalkoztak ezzel a részével. Tudtuk, mi az elvárás, de azt is, hogy képesek lehetünk rá, és egy sportoló életében létezik azért ennél nagyobb nyomás is.

Volt katarzis a döntő után, vagy inkább megkönnyebbülésről van szó, hogy végül érvényesítettétek a papírformát?

Ez mindig jó kérdés, hiszen lehet úgy is döntőt játszani, hogy ötméteres-párbajban nyer egy csapat, és akkor euforikus állapotban ünnepli meg a sikert. És létezik az a forgatókönyv, ami most valósult meg, de ez ritkábban fordul elő, viszont ez semmit nem vesz el a győzelem értékéből. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mennyin múlik, csak azzal, hogy a végső célt, azaz az itthoni duplázást elérjük. Mindennap ez volt a fejünkben és ilyen szellemben jöttünk le az uszodába.

2000-ben játékosként lettél bajnok, most pedig először értél a csúcsra vezetőedzőként. Össze tudod hasonlítani azt az érzést a mostani bajnoki címmel?

Akkor nagyon fiatal voltam, 20 éves és 1-2 évvel azelőtt kerültem fel a csapatba. Az más hangulatú döntő volt, ráadásul kicsit esélytelenként is tudtunk nyerni, ami egyfajta eufóriát generált a csapaton belül. Örülök, hogy megadatott nekem, hogy játékosként, másodedzőként, és most vezetőedzőként is bajnok lehettem a Ferencvárossal. Hálás vagyok a klubnak és Nyíri Zoltánnak, akitől megkaptam a lehetőséget, hogy irányíthatom az együttest. A mostani bajnoki arany szinte kötelező elvárás volt a magunk és a külvilág részéről is, így azért különbözik ennek a megélése, de ugyanannyira büszke vagyok. Volt már részem hasonlóban, de ez igen fontos év volt, hiszen ez volt az első a Fradi vezetőedzőjeként. Egy kicsit tényleg megkönnyebbülés, viszont nagyon jó érzés, hogy amit magunkról gondoltunk, vagy amit mások gondoltak rólunk, azoknak meg tudtunk felelni. Sok helyen olvastuk, hogy simává és érdektelenné tettük a bajnokságot, én ezt egyáltalán nem így érzem. 

Maga a döntő két ellentétes meccsből állt, a fölény viszont állandó volt. Ezeknek a tanulságait hogyan lehet majd hasznosítani a BL Final Fourra történő felkészülés alatt?

Minden mérkőzésnek vannak tanulságai, például miben kell még fejlődnünk, vagy mi az, amit meg kell tartanunk a jó dolgok közül. Igen, két különböző forgatókönyvű meccset játszottunk, az elsőn a védekezésé volt a főszerep, a másodikon pedig már az első negyedben látszott, hogy sokkal támadóbb szellemű és magasabb iramú lesz. Ez amúgy előfordul az ilyen sorozatterhelés alatt, hogy valahol egy kicsit lekerül a fókusz a vízilabda egyik eleméről, ebben az esetben ez a védekezés volt, támadásban viszont még előre is tudtunk lépni. Mivel mindkét csapat sokat hibázott és ebből több helyzet vagy megúszás alakult ki, átment az egész egy más műfajú játékba. Én nem feltétlenül ezt szeretem, persze a nézőknek ez jobban tetszhet és láttunk is nagyon szép gólokat, de tudjuk, hogy a mérkőzések nagy részét – főleg a Bajnokok Ligájában – úgy kell megnyerni, hogy védekezésben kell extrát nyújtani. Nyilván ott is megeshet az, mint itt, hogy egy-egy pihenőnap után egy másik forgatókönyv lép életbe és túl kell lőni az ellenfelet, mert az azért elég ritka, hogy egy csapat konstans 6-8 gólt kapjon.

Szűk két hét múlva jön az elődöntő a Novi Beograd ellen. Hogy néz ki a csapat programja, egészen Máltáig?

Szerdán egyéni kondit végeztek a játékosok, ma egy hosszabb úszás a program, kicsit más jellegű, mint amilyen eddig volt. Olyan állóképességű munkára van szükség, amivel vissza tudjuk állítani azt az állapotot, ahonnan el tudjuk kezdeni a jövő heti munkát. Most három és fél nap pihenő következik, aztán hétfőtől folytatjuk, ott már a megszokott ütemben próbáljuk a formát időzíteni, hogy a lehető legjobb állapotban érkezzünk meg Máltára. Viszont nagyon sok fog szólni a mentális szintről is, erre is igyekszünk felkészülni, megpróbáljuk hasznosítani az eddigi tapasztalatainkat, hogy egy ilyen tornán minként lehet a csúcsra érni. Nem mindig a fizikális forma vagy a tudás számít, sokszor egy-egy extra teljesítmény mellett a pillanatnyi idegállapot dönt. Ebben kell olyan szintre feljönnünk, hogy senki se tudjon minket kizökkenteni.