A spanyolok elleni bravúros győzelem végül nem ért négy közé jutást; ahogy Cseh Sándor is számolta: a görögök elleni nyitómérkőzés döntött a továbblépésről, az ottani négygólos vereség nagyjából meghatározta sorsunkat, pláne, hogy a spanyolok hattal nyertek ellenük aztán.

Maradt tehát az 5-8. helyért zajló körmeccs, nulláról kezdve, azaz elvben két győzelem kellett még ahhoz, hogy meglegyen a Szuperdöntő. Az első találkozón az egyiket mindjárt ki lehetett pipálni Izrael ellen, és végül ez nem is okozott gondot, noha az első nyolc perc kissé hektikusra sikeredett.

Hogy lőttünk nekik hat gólt, az cseppet sem hatott meglepetésként, ám hogy nálunk is beakadt négy, az kissé meghökkentő volt. Aubéli Tegkla duplájával már 73 másodperc után vezettünk kettővel, a negyed felénél tartottunk 4-1-nél, ám a maradék négy perc hozott még öt gólt, amiből hármat ők szereztek.

A második játékrészben került a várt kerékvágásba a találkozó, megjöttek Neszmély Bogi védései, sokkal feszesebbek lettünk hátul – elöl pedig ettől még megmaradt a gólveszélyesség, bár az egyre elviselhetetlenebb kontrafault-özön (oda-vissza, amúgy) komolyabban kikezdte az élvezeti faktort. Mindenesetre az 5-0-ás vágtával gyakorlatilag a félidőre eldöntöttük a találkozót, az emberelőnyöket jó százalékban használtuk ki, Keszthelyi Rita és Baksa Vanda révén akciógólt is szereztünk, 11-4 után sok izgulni való már nem akadt.

Ehhez képest jó sokáig nézhettük a mérkőzést, miután egy-egy VAR-csekkolás olykor az örökkévalóságig tartott, ráadásul sosem fedeztek fel említésre méltó brutalitást... Mint Cseh Sándor is említette a mérkőzést követően, a négy-ötperces leállások ráadásul teljesen betettek a meccs és különösen a mi csapatunk tempójának. Ez a harmadik negyeden látszott a legjobban, ami 3-3-mal csorgott le. A negyedikben aztán valamelyest jobban pörögtünk, így ott végül sikerült picit növelni a különbséget, ám a számok is mutatják, hogy a túlságosan szétszabdalt második félidőben csupán hét gólig jutottunk az elsőben szerzett 11-hez képest.

Annyi baj legyen – folytatás az olaszok ellen, komoly meccs lesz, amit ugyanúgy megnyerhetünk, mint a spanyolok ellenit, és akkor már szombaton meglehet a Szuperdöntő (azaz az 5. vagy 6. hely); de a zárónapon az egyszer már legyőzött amerikaiak ellen mindenképp begyűjthetjük a szükséges három pontot.

Cseh Sándor szövetségi kapitány

“Nehéz egy ilyen mérkőzés előtt meghatározni a konkrét célt, nyilván a győzelem elsődleges, illetve az, hogy az elejét meg kell húzni, nehogy véletlenül beleragadjunk valami idegeskedős szenvedésbe. Ez részben sikerült, leszámítva az első negyedbeli védekezést, ami nem tetszett. Az eredmény összességében jó lenne, ha kettőt kapunk az elején, nem négyet, és akkor hét kapott gól a vége. Nem voltunk elég határozottak ott, utána viszont ezzel sem volt gond. Nagy tanulsága a mérkőzésnek, hogy idézőjelben mondva ne építsük le a saját tempónkat. Ez nagyon fontos – mert azért összességében sikerült megfelelő sebességen játszani, viszont volt két hosszabb leállás a VAR-ozás miatt, és utána mindig kicsit belassultunk. Nehéz ilyenkor visszapörgetni magunkat a megfelelő ritmusra, és egy picit talán tovább tartott annál, ami ideális lenne.

Úgy gondolom, végül is becsülettel lehoztuk ezt a mérkőzést. Természetesen akadnak szituációk, amelyeket vissza kell néznünk és egy kicsit elemeznünk kell, de egy ilyen tornán, ahol hat nap alatt hat meccset kell lejátszani, sok időt nem lehet erre áldozni, túl kell lépni a történteken, és reggeltől már csakis az olaszokra készülni.”

Női Világkupa, Divízió I, Alexandropoulis

Az 5-8. helyért, 1. forduló

Magyarország–Izrael 18-9 (6-4, 5-0, 3-3, 4-2)

Góljaink: Dobi 3, Aubéli 2, Pogonyi 2, Keszthelyi 2, Baksa 2, Rybanska 2, Dömsödi, Hajdú, Leimeter, Faragó, Sümegi