Csodálatos uszodában, remek közönség előtt meccseltünk a legutóbbi három olimpián aranyéremig hömpölygő amerikai együttessel – amellyel februárban kiélezett csatát vívtunk a vb-döntőben. A közös edzőtáborozás – melynek során minden nap kétkapus gyakorlások zajlanak – alatt két hivatalos mérkőzést rendeznek vendéglátóink, melyből az elsőt péntek este játszottuk.

Úgy indult, ahogy szokott, az amerikaiak másfél perc alatt elzubogtak 2-0-ra két rutinos támadójuk, Musselman és Fattal jóvoltából, ám Garda Kriszta átlövésével mi is megérkeztünk a meccsbe, olyannyira, hogy bár ők kihasználtak egy újabb fórt, két kontrából előbb Vályi Vanda, majd Rebecca Parkes talált be, így 3-3-ra álltunk. Hamarosan újabb gólváltás történt, nálunk Garda már a negyedik akciógólunkat jegyezte, majd sikerült kivédeni egy hátrányt – kár, hogy 20 másodperccel a duda előtt Fattal akcióból (vagy ahogy ők mondják: egy „natural goal”-lal…) ötödször is előnyhöz juttatta őket.

A második rész elején kimaradt egy előnyünk, hogy aztán három perc oda-visszázás és kőkemény védekezés után az amcsik Steffens és Flynn révén 50 másodperc alatt 7-4-re növeljék az előnyt (fórból és akcióból). Leimeter Dóra kontrából lőtt gólja fékezte le a lendületüket (ez is egyenlő létszámnál érkezett), majd kimaradt egy-egy fór, az utolsó szó pedig újfent az amerikaiaké lett, 36 másodperccel a félidő vége előtt Musselman ötméteresből állította vissza a háromgólos különbséget (8-5).

Remekül indult a harmadik rész, tökéletes védekezés hátrányban, majd Keszthelyi Rita révén végre kihasználtunk egy előnyt, s bár a következő kimaradt, aztán egy újabb fórt sikerült kibrusztolni, és Keszthelyi megint nem tévesztett; 2:51 maradt a harmadik részből, amikor úgy jöttünk vissza 8-7-re, hogy az amerikaiak öt perce nem lőttek gólt.

Aztán sajnos bepótolták… Három fór után ők is kaptak egyet, majd még egyet, és egyiket sem tudtuk kibekkelni; átellenben csupán nyomás alatt elengedett kinti lövésekig jutottunk, gólig nem. Ráadásul, mint az előző negyedekben mindig, az utolsó támadásuk ezúttal is góllal zárult, Musselmannak ráadásul a blokk is besegített, és ez gyakorlatilag eldöntötte a meccset, 24 másodperccel a duda előtt (11-7).

A hazaiak egyik igen tehetséges új pólósa, Sekulic másodszor is betalált a zárórész elején, ám mielőtt a meccs kezdett volna az előző napok kétkapus edzéseinek irányába fordulni (ahol nem nagyon álltak meg 16-17 gólig), Keszthelyi Rita egy lefordulásból betalált, a védelem pedig visszaszilárdult annyira, hogy az utolsó hat és fél percben az amerikaiak már nem tudtak betalálni. Igaz, mi sem lőttünk többet, bár próbálkoztunk becsülettel, 30 lövésig jutottunk (ők 28-ig), ami mutatja, azért nem fojtották el a támadásainkat oly könnyedén, mint oly sokszor a korábbi meccseken.

A második találkozó kedd este lesz (magyar idő szerint szerdán hajnalban), de addig újabb kétkapukon gyűlnek a tapasztalatok.

Mihók Attila szövetségi kapitány

„Jól helytálltunk egy, az ellenfeleit iszonyatos nyomás alatt tartó csapat ellen, amelyik fantasztikus erőt képvisel. Harminckét percből harmincat koncentráltan, magunkból mindent kiadva sikerült végigjátszanunk – igazából ez volt az elvárás, az edzőmeccsek tapasztalatai alapján mindenképp, ott ugyanis ennél csak nagyobb rövidzárlataink voltak. Abban a két percben, a harmadik negyed végén volt két hátrány, amit nem tudtunk kivédeni, majd egy blokkról bepattanó átlövés, ez egy kicsit elkapkodott támadásunk után jött, nem rendeződtünk vissza, azaz abszolút elkerülhető lett volna.

Azt tudni kell, hogy az amerikaiak hónapok óta együtt készülnek az olimpiára, ez már nem ugyanaz a csapat, amelyikkel a dohai világbajnokságon találkoztunk. Az egyetemisták ebben az évben jegelik a tanulmányaikat, mindent Párizsnak rendelnek alá, talán megjegyezhetem, a mi helyzetünk kicsit más. Ennek ellenére azt mondom, egyfelől nekünk is van még három hetünk, ami alatt komoly fejlődést remélhetünk, másfelől az összes eddigi nyári mérkőzést figyelembevéve ez volt a legjobb teljesítményünk, még ha ez tán furán hangzik is. Egy olyan csapattal szemben álltunk helyt, amely ellen ha kétszer balra nézünk, amikor jobbra kéne, akkor máris elmegy több góllal.

Miután megérkeztünk ide, gyorsan helyre tudtuk tenni magunkat az első edzések után – hogy ahhoz képest, amit mi vízilabdának gondoltunk, miként fest ez a sportág itt. Borzasztóan kemény egy-egyeket kell megoldanunk, végtelenül dinamikus és agresszív a támadójátékuk, ez valóban más szint, de ezért is fogadtuk el örömmel a meghívást, mert azt gondoltuk, ez csakis a fejlődésünket szolgálhatja. Nem véletlen, hogy a meccsen iszonyúan elfáradtunk, de azért ők is kapkodták a levegőt a vége felé, ami a mi erőfeszítéseinket dicséri. Esélyünk akkor lehetett volna, ha van még plusz két blokk és egy védés mondjuk hátrányban, mit pedig a hét fórunkból nem kettőt, hanem hármat vagy négyet váltunk gólra. Egyvalamit reálisan kell látnunk: ezt az amerikai csapatot tízből egyszer lehet elkapni – nem baj, ha ez nem itt történik meg, legyen az az egy Párizsban, ha úgy hozza a sor, hogy találkozunk velük.”

Felkészülési mérkőzés, Stanford 

Egyesült Államok–Magyarország 12-8 (5-4, 3-1, 3-2, 1-1)

Magyar gólok: Keszthelyi 3, Garda 2, Vályi, Parkes, Leimeter