Nem indult rosszul: Angyal Dani cserdített egyet kintről, s bár aztán Molnár Erik picit több teret hagyott az auszik legrutinosabbjának, Nathan Powernek a kelleténél, hamarosan Vigvári Vince varrt be elsőrangúan egy előnyt kapásszélről barcelonetai cimborájának, Porternek, majd egy kibekkelt hátrányból sikerült úgy indulni, hogy a végén Fekete Gergő a léc alá zúdíthasson.

Két újabb hátrányt hatástalanítottunk – sehogysem tudták a falból megoldani a védőink szorításában –, s bár két kontralehetőség végül elcsorgott, a harmadiknál a tiszta kettő az egyet Vámos Márton már simán befejezte.

Egy fór ugyan kimaradt, ám mi a negyediket is tönkretettük, Vigvári Vendel pedig pont annyira lépett le az emberéről, hogy bevarrhassa az ötödik gólunkat. Brutális hatékonysággal védekezett a csapat, és aztán kőkeményen mentek a fordulások – egy ilyenből még érkezett egy ötös közvetlenül dudára, ám Nagy Ádám lövésébe belenyúlt Porter; ez összességében csak kicsit rontott az összképen, ami így is elég jól festett nyolc perc után (5-1).

Igazából az apró malőr nem változtatott az üzletmeneten: a második rész újabb hátrány kivédekezésével indult, majd némi oda-visszázás után Vigvári Vendel lépett meg és lőtte a hatodikat – aztán gyorsan jött a hetedik is: Molnár Erik szédületes érzékkel szerzett labdát, Burián Gergő szállította a befejezést, 7-1-nél már az ausztrál kapitány is jobbnak látta rátenyerelni a time-out gombra. Sokat nem használt, Nagy Ádám szédületes centerszereléséből megint lendületből vittük rájuk a labdát, Vámos bombája meg Porter kezével együtt ment a hálóig. Mindenesetre tizenkét perc sem kellett ahhoz, hogy meglegyen az a nyolc gól, amit az olimpián az egész (elvesztett) meccsen sikerült összehozni…

8-1 után picit visszább vettünk a tempóból – már elöl, hátul ugyanis elképesztően feszesen működtünk: a második támadásukból lőttek egy gólt még a meccs elején, aztán gyakorlatilag teljesen lebontottuk minden próbálkozásukat, az utolsó négy percben fórt sem kaptak, úgy betakartuk a centerüket (nyilván hiányzott náluk a remek balkezes, a vb előtt megsérült Luc Pavillard; ám nem úgy tűnt, hogy vele nagyon más lenne). Miheztartás végett Manhercz Krisztián bebikázta a negyedet záró – emberelőnyben kapott – ötméterest, és jellemző, hogy ekkorra annyira összezavarodtak, hogy a félpályán kergették a saját labdájukat a maradék 14 másodpercben, anélkül, hogy kapura néztek volna…

A hangulat elsőrangú volt így 9-1-nél, avagy a helyi magyar kolóniának hála végre úgy festett a lelátó fő szektora, ami legalábbis mifelénk megszokott egy vízilabda-meccsen.

A harmadikban rögtön kialakítottak egy remek helyzetet, Csoma Kristóf azonban bitang nagyot védett – a következő hátránynál már eddig sem jutottak, miután levadásztuk a keresztpasszt. Elöl a kockázatmentes építkezést választottuk, bár helyzet végül akadt így is; három perc után aztán egy újabb fórból – időkérés után – ők szerezték a negyed első gólját; egészen pontosan 17:24 másodpercig nulláztuk le őket. Erre kapták a választ postafordultával, Fekete Gergő zúdította be az előnyünket kapásszélről; a következő kicsúszott Nagy Ádám kezéből (ordított is egy nagyot dühében); majd Grgurevicnek sikerült a kapunk elé kalandoznia és gólt szereznie.

Pici döccenő gyanánt kimaradt még egy fór, viszont az ő előnyük megint eredménytelenül telt el (10/1-nél jártak ekkor), hogy később nálunk Burián Gergő lóbálja magát helyzetig, majd rakja el finoman a lasztit a hosszúba. Hogy legyen olyan is, ami addig nem volt, Csoma megfogott egy ötöst (77%-nál járt ekkor…), Vámos Marci meg lezárta a negyedet egy kapufás bombával; mondjuk úgy, egy évvel Párizs után elképesztő volt nézegetni a két gárda közti különbséget (12-3).

Egy-egy kihagyott fór után Angyal Dani lőtt lefordulásból gólt – jelezve, hogy mennyire sokszínűen játszottunk; aztán ők is találtak egy gólt, egy hátrány végén egy szerencsés kipattanóból. És ha már a színek: Molnár Erik első csavarja még nem jött be, a második már a lécről vágódott be; lassan az vált kínossá a házunk táján, ha valaki nem lőtt még gólt. Kovács Péter mindenesetre gyorsan átugrott a másik körbe: ő is centerezett egy parádésat védőkkel a nyakában. Hátul picit engedett a feszesség, avagy beakadt néhány lövés; Vismeg Zsombor azért letartóztatott egy labdát hátrányban (14/3 volt a végső szaldó), így a másik oldalon Nagy Ádám is feliratkozott gólszerzőnek a szokásos kinti elhajlóssal. Az utolsót Jansik Szilárd szerezte egy pöpec bejátszásból, így szegény Vismeg Zsombi maradt egyedül gól nélkül; ám ő is büszke lehet magára, hiszen elsőrangúan végezte el a szürke melót.

A vége közte 12 – valószínűtlen különbség ahhoz képest, hogy esztendeje egy 8-9-es vereség után kellett nyalogatni a sebeinket; egyértelmű, hogy mi sokkal többet tanultunk az akkori mérkőzésből, másrészt a védekezés valóban hihetetlen hatékonysággal működött. Akárhogy is: ebben az új vízilabdában bármely csapatot 6 gólon tartani hatalmas fegyvertény; az ausztrálokat meg különösen. Nyilván nem lehet elvárás, hogy két hétig ennyire tökéletesen menjen hátul minden – aztán ha mégis sikerülne, akkor nagyjából sejthető, hol zárjuk majd a tornát.

Férfi világbajnokság, Szingapúr

B-csoport, 1. forduló

Magyarország–Ausztrália 18-6 (5-1, 4-0, 3-2, 6-3)

Góljaink: Vámos 3, Angyal 2, Fekete 2, Burián 2, Kovács P. 2, Vigvári Vince 2, Manhercz, Molnár, Nagy, Vigvári Vendel

A másik mérkőzésen: Spanyolország–Japán 22-16