Mondjuk úgy, a horvátok nem vacakoltak tovább a fiatalítással: a bukaresti tornához képest igencsak felvitték a korátlagot, mindkét mázsás centerük, Loncar és Vrlic is feltűnt a színen (38 és 39 évesen), újfent a 34 éves Marko Bijac állt a kapuban, a tizenötös keretükben csupán három 2000 után született pólós akad (abból az egyik a cserekapus), míg nálunk nyolc játékosnál kezdődött 2-essel a születési évszám.

Komoly lövöldözéssel indult a meccs, mi sajnos kapufákig jutottunk, amiből az egyik Manhercz Krisztián ötméterese volt – jó hír gyanánt Csoma Kristóf három védéssel indított emitt. A negyediket hátrányban mutatta be, sajnos, a szöglet után maradt még annyi idejük, hogy Butic révén megszerezzék a vezetést négy és fél perc után. A következő támadásból aztán Burián Gergő is megtalálta a hálóig vezető utat, akcióból zúzta át a zónát, majd egy újabb Csoma-védés után Vigvári Vendel lőtt bitang nagy gólt hátulról fórból. Viszont a következő két hátrányból gólok jöttek – Manherczre ellenben nekik sem volt megoldásuk, így álltunk 3-3-ra. Ekkor Tucak mester bevágta a zöld kendőt, valami brutalitást akart össze-VAR-oztatni, ám ez hárompercnyi nézegetést követően sem jött össze – a góljuk viszont igen: hiába védett Csoma, megint a kipattanóból oldották meg, miután túl hamar fordultunk, és ők csaptak le a labdára, amiből sima három a kettő lett és így 3-4 az első rész végére.

Tucak még a szünetben is a bírókat instruálta a kapu mögött, úgyhogy meglehetősen feszkósan indult a második rész, röpködtek a kontrafaultok, viszont egy fórt Vismeg Zsombor be tudott fejezni a falból. Fatovic ötöse következett, erre Manhercz tízméteres zsengéje, ami finoman bekocogott a kapufáról – aztán Bedőhöz nem jutott be a labda, holott üresen maradt, ebből sajnos hátrány lett, amit Lazic simított be (5-6). Ezután megint keletkezett némi oda-visszázás, kontrákkal, amiből végül mi jöttünk ki jobban, ők túlcifrázták a fórjukat, nálunk Nagy Ákos nulla fokos szögből meglepte Bijacot. A következő előnyüket aztán elég simán beverte Butic, mígnem mi fórban kétszer is kapufát zúgattunk, az egyke vigasz, hogy a kiállítással elvesztették a balkezesüket, Kharkovot.

Elöl sajnos kevésbé mentek a dolgok, és egy visszarendeződési malőrből Pejkovic duplázta a vezetésüket (6-8). Nem segített, hogy Vigvári Vince góljába belefújtak, az előnyt ugyanis Burián Bijacba törölte, aki sajnos kezdte összeszedni magát a kezdeti bizonytalankodás után. Egy hátrányt végre szépen kivédtünk, majd csattanó gyanánt Vismeg hátulról gólig lóbált előnyben, öt másodperccel a félidő előtt 7-8-ra zárkóztatva együttesünket.

Egy-egy remek védekezés hátrányban – a miénk volt a második, ebből indult a spricc, Varga Vince passzából Burián mattolt, majd Csoma védett a következő hátrányban; sajnos, a mi fórunkban Bijacot megverte Vismeg, a dudát nem, a VAR elvette, így 9-8 helyett 8-9 lett, Pavlic ugyanis átlőtte a zónát. Hamar jött az egyenlítés, Nagy Ádám higgadtan terelte be a fórunkat hátulról a negyed felénél – majd Csomával az élen egy kétlövéses horvát támadást sikerült leszerelni, ebből Manhercz fordult, majd úgy döntött, hatról meglepi Bijacot – nos, tökéletesen sikerült. Egy újabb horvát fórban szállt a labda a semmibe, cserébe most egy kipattanó visszaszerzéséből mi csináltunk meg egy óriási figurát, melynek végén Fekete lőtt pazar akciógólt. Egy fórt belőttek a falból, egyet el a szélről, sajnos, a mi utolsó fórunkból Nagy Ákos a lécet trafálta telibe (0:03 volt az órán), közben Fekete akadt össze az egyik horváttal, amiből megint egetrengető reklamálás lett Tucak részéről, de a bírók megint jelezték, hogy a VAR-on sem láttak érdemlegeset – szóval eggyel mentünk az utolsó nyolc perc előtt (11-10).

Egy perc és két kontrafault után Fatovic picit szerencsés befejezéssel egyenlített, ám aztán pozíciójátékból alakított óriásit a csapat, Bedő Krisztián mozgott el, Tátrai Dávid pontos passzából zsákolhatott gyakorlatilag. Tartották a lépést, Pavlic simán egyenlített fórból, hogy aztán egy finom belépéstől Tátrai etesse meg a védelmet Nagy Ákos átadásából. Majd végre jött a blokk hátrányban, Manhercz révén, ebből indult a kontra és Vigvári Vince nem kegyelmezett – 14-12-nél jártunk, igaz, még bitang sok idő maradt. Egy öt a négyes hátrányban védett óriásit Csoma, négy perc volt hátra, amikor fórban jöttünk időkérés után, sajnos, Nagy Ádám lövését mentette a blokk, náluk viszont Fatovic lőtt mellé. Sajnos, ebből egy kissé elhamarkodottan befejezett lefordulást csináltunk, a rekontrából ötöst kaptak, ezt Fatovic már nem hibázta el, úgyhogy 2:13-nál visszajöttek egyre. A meccslabdát Burián Bijacba lőtte, a kipattanót közelről nem tudtuk besegíteni, és a falból jött az egyenlítés, 1:27-nél. Kaptunk még egy fórt, 1:04-nél, de ez sem ment be – 3/0 volt a vége, náluk 2/2 (összességében a 19/7 azért minket dicsért), és mivel két további lövésünk sem ment át Bijacon, 21 másodperccel a vége előtt ők támadtak a győzelemért time-out után, de semeddig sem jutottak, azaz ötméteresek döntöttek.

Amit Csoma Kristóf döntött el, avagy van élet Vogel Soma távollétében is a párbajoknál: a második és a harmadik körben is védett, nálunk mind a négy lövő bezúdította Bijacnak, avagy a fiatal társaság egy bronzéremmel esett át a tűzkeresztségen. Van egy olyan érzésünk: ennél jobb, hogy egy ilyen kőkemény mérkőzés megnyerésével sikerült dobogóra állni, momentán nem történhetett ezzel a gárdával.

Varga Zsolt szövetségi kapitány

"Ennek a csapatnak ilyen mérkőzések kellenek, tanultunk a tegnapiból és tanulunk a maiból is. Nyilván fontos a fiúknak és személy szerint nekem is, hogy éremmel jövünk haza egy világversenyről, még ha ez nem is a legfontosabb. Ez olyan visszajelzést ad, ami komoly lökést jelent a továbbiakhoz: hogy a taktika, amit felépítettünk és gyakoroltunk, működik. Mert az elején csak végrehajtod, de egy ilyen torna után már hiszel is benne. És persze fontos az a dopamin-löket, amire visszaemlékezve nyáron végigcsinálja mindenki a kőkemény edzéseket, tűri a fájdalmat a tízszer kétszázak alkalmával, mert egyértelmű, hogy kizárólag nagyon komoly munkával tudunk eredményesek lenni. Ennek a fiatal csapatnak épp az az egyik komoly előnye, hogy tud darálni, tudja fárasztani az olyan csapatot, mint a horvát. Természetesen mindennél fontosabb, hogy okuljunk a ma történtekből, abból, hogy végig ott tudtunk maradni velük, vissza tudtunk jönni kétgólos hátrányból is, és abból is, hogy a végén annak ellenére sem tudtuk lezárni a mérkőzést, hogy érezhetően a kezünkben volt. 

El kell fogadnia mindenkinek, hogy egy komoly építkezés kezdődött, egy olyan generációváltással, amit huszonöt éve nem húzott meg senki a magyar vízilabdában. Időt kell hagyni, hogy ez a gárda érjen, hogy a játékosok fejlődjenek, összeérjenek – tudom, a magyar válogatott mindenhová aranyéremért megy, én sem fogok soha mást mondani, viszont pontosan tudjuk, hogy a nagy ‘76-os generáció tagjai sem váltak azonnal nyerőemberekké, Sydney előtt többen is megtapasztalták már ’96-ban, milyen egy olimpiáról érem nélkül hazajönni. Ez a torna, meg a bukaresti januárban egy kis lépcsőfok volt, de olyan, amit nem lehet átugrani, ha az a cél, hogy a 2027-es budapesti világbajnokságra, majd a 2028-as olimpiára egy valóban aranyesélyes csapat kovácsolódjon össze."

Világkupa-döntő

Bronzmérkőzés

Magyarország–Horvátország 14-14 (3-4, 4-4, 4-2, 3-4) – ötméteresekkel: 4-1

Góljaink: Manhercz 3, Vismeg, Burián 2-2, Tátrai, Vigvári Vince, Vigvári Vendel, Nagy Ádám, Fekete, Nagy Ákos, Bedő