Alaptézis: az edző „szerelmes” a csapatába.

Ebből az aspektusból vizsgálva bizony felettébb nehéz dolga lesz férfiválogatottunk nyári kerete azon tagjainak, akik kimaradtak a múlt heti Világliga-menetelésből, akiknek nem akasztottak a nyakába a Duna Arénában ezüstérmet. Hiszen Märcz Tamás láthatóan igazi csapattá gyúrta pár nap alatt azt a 13-at, a hat nap/hat meccs is alaposan összekovácsolta a társaságot. Így adja magát a felvetés: megvolna az Európa-bajnoki együttes?

„Szó sincs róla! – adta meg a választ határozottan a szövetségi kapitány. – Tény, összességében igencsak elégedett voltam a srácokkal, ám végső konzekvenciákat levonni korai volna még. Nem akarok semmit sem lezárni, hiszen az sem volt egyértelmű, hogy ezzel a kerettel játszunk majd a Világligában, több kimaradóban is sok lehetőséget látok, szinte bármelyikükkel más lehetett volna ez a hat meccs – ki itt, ki ott segíthetett volna. Friss még az élmény, én is tesztelgetem a csapatot.”

Märcz Tamás kiemelte, keretének mind a 21 játékosát alkalmasnak tartja arra, hogy ott legyen Barcelonában, mint hangsúlyozta: „Igen is, van tárháza a magyar vízilabdának! A legfontosabb, hogy ez a keret nem is feltétlenül a nyár, sokkal inkább a jövő kerete. Minél bővebb, annál több lehetőség van benne. A játékosok látják, jó teljesítménnyel be lehet kerülni, ami reményeim szerint év közben még erőteljesebb munkára sarkalja őket.”

A szakvezető szerint kimondottan szerencsés, hogy a nemzetközi fronton is kipróbálhatják magukat a játékosok, lemérhetik, hol is tartanak. Sőt továbbment: meglátása szerint jó néhány játékos saját klubedzőjének is érdekes tapasztalatokkal szolgált teljesítményével. Van, aki némi túlzással persze, de ez alatt az egy hét alatt többet, vagy éppen hangsúlyosabb szerepben játszott, mint egyesületében, ami feltétlen előremutató.

„Fontos kiemelni, hogy a válogatottban voltaképpen minden játékosra főszerep hárul, itt nem lehet megbújni, csak és kizárólag akkor lehetünk sikeresek, ha mindenki egyenlő terhet kap. Ennek megfelelőem forgatjuk a csapatot, ez lehet az erősségünk négy negyeden keresztül. Miután nagyon jók az energiák a játékosok között, képesek vagyunk a lendületes vízilabdára, ami reményeink szerint kifizetődő lehet. Viszont fontos hangsúlyozni: a siker mindig összekovácsolja a csapatot, de akkor léphetünk még előbbre, ha a buktatókat is megfelelően reagáljuk le. Mert ne áltassuk magunkat: jönnek majd azok is. A végcél még messze van, addig a jó és a rossz tapasztalatokat közösen megélve erősödhetünk tovább.”

Märcz Tamás igyekszik a realitások talajén maradni, elvégre megváltoztak az idők, egy-egy világverseny előtt nem feltétlen sorolható a magyar válogatott az esélyesek közé. A világbajnokság után a Világliga Szuperdöntőjében is fináléba vezette együttesét, ám egyrészt nem szabad elfelejteni mondjuk az idei Európa Kupa-vereségeket sem, másrészt látni kell, momentán többen is előttünk járnak.

„Természetesen örülök, hogy kétszer is döntőbe jutottunk – bár zárójelben hozzáteszem, mindkét vereség fájó is egyben, hiszen mindkettőben reális esélyünk volt a győzelemre… –, ennek ellenére azt mondom, nem szabad mindezt evidenciának tekinteni. Bármennyire furcsa is lehet Magyarországon ezt kimondani, jelen helyzetben az nem reális elvárás, hogy standard dobogón álljon a csapat. Többször elmondtam, van nyolc-kilenc csapat, amely adott világversenyen esélyes a dobogóra. Nem mind a legfelső fokára, de a négybe jutásra feltétlen. Nagyon megkavarodott, összecsúszott a mezőny. Vannak, akik korban, az elmúlt évek generációit tekintve kijelenthető, hogy előttünk járnak – gondolok itt a szerbekre, olaszokra, görögökre, horvátokra. Ők minden torna nagy esélyeseinek számítanak. A spanyol, a montenegrói vagy éppen a magyar együttes érzékelhetően sokat dolgozik azért, hogy pozíciókat bitoroljon el tőlük, hol több, hol kevesebb sikerrel. És itt vannak a tengerentúli csapatok is, azaz valóban közelednek egymáshoz az erőviszonyok.”

Eklatáns példa lehet Japán. A hozzá nem értők hajlamosak kézlegyintéssel elintézni az ázsiai legjobbat, ezáltal a Duna Arénában látott elődöntő nehézségi fokát degradálni. Így nem csak az felejtődik el, hogy a csoportjában a világbajnok horvátokat és a spanyolokat is legyőző, csoportelső amerikaiakat ütötte ki a Világligában, hanem akár a vb-n szereplésük, vagy az emlékezetes riói partijuk, amikor is a nyolc közé jutásért (!) döntő meccsen szenvedtek ellenük a szerbek.

„Nehéz ellenük játszani, ráadásul legtöbbször a bírói felfogás is kedvez nekik. Kétség kívül üde színfoltjai a mezőnynek, a tokiói olimpián senkinek sem lesz könnyű dolga ellenük, mindazonáltal a magyar válogatott meg fogja oldani még hosszú ideig az ellene vívott meccseket, ebben biztos vagyok. Mindenesetre a példájuk igazolja, tudatos munkával mennyit lehet előrelépni.”

A japánok elleni nehéz elődöntő már csak azért is szóba került, mert egyike volt azon partiknak, amelyeken azt látta a kapitány, amit szeretett volna: nevezetesen türelmet, jó reakciót. A nagyszünetbeli meglepő hátránytól (2–5) sem jött zavarba, hamar ledolgozta hátrányát. De mindenképpen bíztatónak nevezhető az, hogy amíg a csoportmeccsen csak három negyedig bírta a tempót Montenegróval, addig a fináléban már végig partiban volt vele – sőt.

„Az a csapat tud kilábalni a krízisekből, amelyben van hit, van tartás – említette Märcz Tamás. – A Világliga ebből a szempontból volt számomra a legjobb visszaigazolás. Megbeszéltük, hogy alakuljanak bárhogyan a meccsek, nem a hibákat keressük, meccs közben nem ezeket analizáljuk, hanem bíztunk magunkban, folytatjuk azt, amit a taktikai megbeszélésen eldöntöttünk. Ezeket igyekszünk a végsőkig tökéletesen végrehajtani. Ez persze nem azt jelenti, hogy menet közbe ne változtatnánk, hanem pusztán arra utal, hogy csapatként megyünk előre, hiszünk abban, együtt jók lehetünk bármire. Azt gondolom, ennek a társaságnak így van igazán esélye. Vannak, persze extra játékosaink is, akik nem baj, ha adott esetben magukra vállalják a felelősséget, de fontos, hogy ők is egy rendszerbe épüljenek be, ami az egymás segítésén alapszik. Nos, ezen a téren ezúttal is olyan jeleket láttam, ami feltétlen optimizmussal tölt el.”

Tekintettel arra, hogy a döntő után (is) jelentős hangsúlyt kapott a játékvezetés (és itt nem feltétlen az érthetetlen műhibára gondolunk…), a kapitánnyal sem akartuk megkerülni a témát. Már csak azért sem, mert a jelek szerint sokat kell még tenni azért ennek a csapatnak, hogy másként álljanak hozzá a medenceparton, azaz valójában ez is egy szép feladat…

„Anélkül, hogy mélyebben belemennék, talán leszögezhetjük: két fontos budapesti világeseményen sem éreztük a hazai pályát, sőt örültünk volna, ha legalább egyenlő szinten vesznek bennünket a riválisokkal... Mindez jelentős módon tükröződött a szakma és a közvélemény felé. Nagy kérdés, hogy ezek után mit várhatunk majd külföldön. Viszont bármennyire fájó, mi ezen segíteni szavakkal aligha tudunk, nekünk meg kell próbálni plusz motivációt, karaktert kovácsolni a történtekből. Tanulságos pillanatokat éltünk meg, jól tudjuk, nem szabad adott pillanatban elveszíteni a koncentrációt, ki tudja, egyszer még kamatoztathatjuk ezeket. Mindenesetre érdekes, hogy fontos, éles mérkőzésekre milyen országból milyen bírókat küldenek az érintettek…”

A kapitány aztán visszatért csapatára, amely két nap pihenőt kapott, és teljes létszámban ma délután folytatja a munkát a Margitszigeten: „Az alapjátékunk egészen jók működött, ám az látszott most is, taktikailag még idő kell, míg összeérik a társaság. Ami nincs viszont, az pont az idő… Terveim szerint a következő tornákon egy-egy dolgot elkezdünk begyakorolni, amihez nehéz helyzetekben nyúlni tudunk – ez még nem lesz az a szint, amit elképzelek egyszer, de valamikor muszáj ezt is elkezdeni. A játékosok tudnak, és ami a legfontosabb, akarnak is fejlődni!”

Märcz Tamás kiemelte, hogy a munkát nagyban segítették azok a regenerációs gépek, orvosi eszközök, amelyeket az Endo Plus Service Kft. bocsátott a csapat rendelkezésére – „Nagy köszönet érte, így magas szinten tudtuk regenerálni a játékosokat. Ezen kívül élesben tesztelhettük Eszlári Gergőt is, aki Illés Roland masszőri helyét vette át a stábban, és komoly munkát végzett a fiúkon. A Világliga tehát több szempontból is kiváló lehetőség, érdekes tapasztalás volt számunkra. Sűrű volt, de hasznos. Örülök, hogy elindultunk a sorozatban, és örültem akkor is, amikor Kemény Dénes felhívott, és megkérdezte, mit szólnék, ha mi rendeznénk a döntőt. Jó kis teszt volt számunkra, és jó teszt lehetett a kiváló atmoszférájú, lenyűgöző Duna Aréna számára is, hiszen ne feledjük, 2020 januárjában Európa-bajnokságon játszunk benne. Persze, most még az ideire készülünk.”

Az ideire készülünk – a héten egy duisburgi tornával. Péntektől sorrendben az Egyesült Államok, Kína, majd a házigazda Németország ellen mérkőzik a csapat. Märcz Tamás kijelölte erre a keretét, íme:

Kapusok: Kardos Gergely (Szolnok, Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Eger), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC),  Kovács Gergő (Eger), Manhercz Krisztián (FTC),  Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)