Tekintettel arra, hogy az ausztrálok két napja kikaptak egy góllal a braziloktól, várható volt, hogy a szokottnál is keményebben állnak oda a mieink elleni partihoz. A gyilkos szoros, amit védekeznek, láthatóan nem ízlett ezúttal a csapatnak, s miután a játékvezetők következetesen engedték a brusztolást, a helyzetünkön az sem feltétlen segített, hogy kimondottan jól lőttük a fórokat. A gondot inkább az jelentette, hogy az ellenfél is, avagy az emberhátrányos védekezésünk ezúttal hagyott némi kívánnivalót maga után.

Mindezek ellenére is állítható talán, a mérkőzés első felében nekünk állt a zászló: Hárai Balázs Rióban is megmutatta, miért nevezik az egyik legjobb centernek a világon (a csavarásával nehéz betelni, de ahogy Hosnyánszky Norbert pazar passzát behúzta a falból, arra is nehéz szavakat találni), Vámos Márton balkeze kétszer is megvillant, de a harmadik negyed elején Szivós Márton középről eleresztett bombája is jelezte, jó formában vannak a mieink. A 7–5-ös vezetés dacára érezhető volt, kikövezett útra mégsem számíthatunk. Richie Campbell bevarrt két fór, a negyedik találatánál járt, majd a Kondorosi uszodában nem feltétlen nagy népszerűségnek örvendő Josep Kayes lőtt gólt Varga Dánielről. Más kérdés, hogy kaphatta annyira tisztán a labdát…

Benedek Tibor időt kért, kérdésünkre, hogy vajon „Mi hangzott el a rövid megbeszélés után, nyugtatni kellett-e a játékosokat?”, az interjúzónában így válaszolt: „Nyilván egy picit nyugtatni kellett őket, hiszen vezettünk, majd nagy hirtelen fordított az ellenfél. De fontos volt, hogy átbeszéljük a támadásainkat, mert messze voltunk a kaputól, nem voltak így hatékonyak a lövéseink.”

Igazán a folytatásban sem sikerült közelebb férkőzni, Kis Gábor és Hárai Balázs törte az utat, de úgy tűnt, az ellenfél stílusa érvényesül. A parti talán nem várt feszültsége átbillentette a történteket olyan irányba, amelyben sokkal inkább domináltak az egyéni villanások, a váratlan húzások, mintsem a klasszikus csapatjáték. Ez együtt járt azzal, hogy pontatlanság vegyült a játékba – jó példa arra, hogy Manhercz Krisztián ugyan fölé lőtte a labdát, ami bekerül a statisztikába, ugyanakkor látható volt, magasan kapta a labdát Vámostól. Márpedig ezen a szinten bizony néhány centi iszonyat sokat számít. Ezekkel a néhány centikkel ezúttal sajnos meggyűlt a bajunk.

… és akkor a negyedik negyedben Varga Dénes úgy isten igazán hozzászólt a meccshez. Kezdődött azzal, hogy a Kis Gábor által kiharcolt fórt félelmetes csuklómozdulattal, lazán helyezte be az amúgy talán naggyá tett Stanton-French kapujába, majd itt-ott elpuskázott helyzetek után olyat csinált, amit kétség kívül csak egy zseni képes. Hárai „hozta” a fórt, amely során a nagy kavarodásban csapatkapitányunk került a falba. A falba, ahol elméletben a kiló, az elnyomhatatlanság, az őserő számít. Elméletben. A 10-es sapkás 10-es mozdulata azonban ezt is felülírta: a nem éppen ideális fórmegjátszás végén akkor került hozzá a labda, amikor a kiemelkedés után már lefelé esett, pluszban lógtak rajta, ám varázslatos mozdulattal a háta mögé pöccintette, ahol 1.51-gyel a vége előtt Erdélyi Balázs tisztán lőhetett a kapuba.

Nagy kár, hogy 26 másodperccel a vége előtt John Cotterill lapos lövése becsúszott Decker Attila kezei között (talán Campbell első gólja írható a számlájára, amúgy emellett védett nagyokat), s hogy a végén Varga Dániel lövését, majd Hosnyánszky csavarját is védte az ausztrál kapus, máskülönben hajlamosak lettünk volna leírni, hogy a citált zseniális mozdulat döntötte el a pontok sorsát. Ahogy egy ilyen jellegű fizikai ütközetben afféle ellenpólusként dukált volna.

„Csalódásként élem meg, de túl vagyunk rajta, megyünk tovább – értékelt aztán a szövetségi kapitány. – Nem történt még baj, annyira összesűrűsödött a mezőny, és olyan eredmények születnek, hogy a legfontosabb az, végig kiegyensúlyozottak tudjunk maradni. A támadójátékunk nem volt ezúttal sajnos meggyőző, nagyon jól játszotta az ellenfél a szoros emberfogást, lassan tudtunk felérni, ennél jóval hatékonyabbnak kell legyünk, akkor tudunk javulni. Lesznek még ilyen meccseink, láthattuk az ausztrálok két nappal ezelőtti vereségét, a brazilok is hasonló stílusban játszanak, nem szabad ott sem meglepődni. Illetve jön majd előbb még Görögország, egy kifejezetten nehéz ellenfél.”

Igen, a döntetlennek is túl kell lendülni, különösen úgy, hogy a januári, Európa-bajnoki bronzmérkőzésen legyőzött görögök elleni szerdai találkozó váratlanul még nagyobb téttel bír majd a csoport helyezéseit figyelembe véve. Az ellenfél azzal, hogy pontot rabolt a szerbektől, még inkább összekuszálta a szálakat – de hogy megijedni nem kell, jól mintázza, hogy az 1. fordulóban Japánt csak egy 4–0-s utolsó negyeddel, iszonyat kínok árán sikerült két vállra fektetnie.

„Ahogy megyünk előre, úgy fognak az erősebb csapatok egyre jobban belelendülni, de látható, mind a tizenkét csapat erős az olimpián, mindenki meg tud zavarni bárkit” – említette ezzel kapcsolatban Benedek Tibor, aki láthatóan nem esik kétségbe, maximálisan higgadtsággal, erőt sugározva konstatálja a történéseket. És az, hogy az utolsó dudaszó után a vízben kicsit elszabadultak az indulatok, nem feltétlen baj, hiszen ebből is leszűrhető, az elveszített pont fáj a játékosoknak, kvázi elpiszkálta az önérzetüket. Optimistán mondhatjuk, később ez még jól is jöhet…


XXXI. Nyári Olimpiai játékok, Rio de Janeiro
Férfiak, A csoport, 2. forduló

Magyarország–Ausztrália 9–9 (4–3, 2–2, 1–3, 2–1)
Maria Lenk víziközpont, vezette: Margeta (szlovén), Gomez (olasz)

MAGYARORSZÁG: Decker A. – Vámos 2, Erdélyi 1, Szivós 1, Varga Dénes 2, Varga Dániel, Hárai 2. Cs: Zalánki, Manhercz 1, Hosnyánszky, Decker Á., Kis G. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

AUSZTRÁLIA: Stanton-French – Campbell 4, Ford 1, Roach 1, Younger, Kayes 1, Howden. Cs: Cotterill 1, Martin, Gilchrist, Swift 1, Emery. Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic

Gól/emberelőny: 5/9, ill. 6/10
Gól/ötméteres: 1/1, ill, –


További eredmények, a teljes program: itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)