Tokió 2020: itt voltunk! Arigato gozaimasu!

2021. augusztus 09. 14:03

Szubjektív összegzés a kommunikációs csapat tagjától, a mögöttünk hagyott bő két hétről. Tokiói zárás.

Fotó: Dobos Sándor

Amikor Tatjana Rogovich, a Tatsumi Waterpolo Center médiaközpontjának menedzsere jelezte, ha nincs több kérdés, köszöni a sajtótájékoztatón való részvételt, Varga Dénes szót kért.

Köszönetet mondott Japánnak, Tokiónak, a szervezőknek és önkénteseknek a sok segítségért, türelemért és azért az erőfeszítésért, amit az olimpia sikeres megrendezéséért tettek ebben a jelenlegi nehéz helyzetben. „Az egész nemzetem nevében szeretném ezt megköszönni, hálásak vagyunk. Arigato gozaimasu!" - fejezte be Dumi. Többen is megtapsolták.

Egy nappal korábban Keszthelyi-Nagy Rita is elsők között említette meg a bronzmérkőzést követő interjú során, hogy hálás a japánoknak, Tokiónak, akik a körülmények ellenére minden megtettek, hogy a lehető legkomfortosabb legyen a sportolók élete az itt töltött napok során.

S tényleg így történt.

A sportolói falu szinte ugyanúgy működött, ahogyan a korábbi olimpiákon. Egy kivétellel: ahol és amikor muszáj volt, maszkot kellett viselni.

Bocsánat, még egy kivétel akadt: ezúttal nem szerveztek, nem szervezhettek a média képviselői számára túrát a faluba, így mi oda nem tehettük be a lábunkat. Sok időt nem tölthettünk volna ott, de azért egy pár órás séta így is jól esett volna.

Tatjana aztán nekem is gratulált csapataink teljesítménye miatt a zárónapon, holott semmi közöm a játékosok produkciójához. (Mégis, így megy ez egy olimpián, bármennyire nem érti meg ezt egy-egy megmondóember - igen, ilyenkor MI VAGYUNK. Többes számban vagyunk.) Azért azt megjegyezte, a lányok bronzmeccse végeredményének olyan nagyon nem örült (honfitársait, az oroszokat vertük). Kiemelte, hogy mi voltunk a kedvencei, mert velünk nem volt semmi baj az interjúzónában. (Azért egyszer-egyszer a szemével jelzett, amikor fotóztam a tiltott helyen, ilyenkor rendre vettem a lapot, bólintottam.)

Hiába, szabályok között éltük meg a csapat közelében mi, tudósítók az elmúlt 17 napot. Féltünk az elején ettől, de így utólag elmondhatjuk, a gyakorlatban működött a rugalmasság, a kollegialitás. Többet beszélhettünk egy-egy játékossal, mint másfél perc, aki szeretett volna, le is jutott az interjúzónába, működött az internet, hasított a wi-fi, ráadásul enni és inni is tudtunk folyamatosan - részben grátisz. Ki voltunk szolgálva, részben az önkéntesek által is, akik mindenben segítettek, amiben csak tudtak. (Mosolyogtak, integettek, meghajoltak, és minden apróságért bocsánatot kértek a helyiek - hiába, más kultúra.)

Érdekes volt azt is megélni, hogy a magyar kollégák számára mit jelent a vízilabda, hol áll a rangsorban, ha éppen két vagy több magyar érdekeltségű esemény közül kell választani. Nos, két hét után azt mondhatom, jól áll a vízilabda. Egyedül Lőrincz Tamás döntőjének napján voltak kevesen (meg a fiúk Dél-Afrika elleni mérkőzésén), de egyébként nem panaszkodhatunk: sportágunk médiafigyelme jelentős és masszív - na ez az, amihez viszont a játékosoknak és az elődöknek, a hagyományoknak van a legtöbb köze.

A teljes magyar és nemzetközi sportolói küldöttség tagjai közül rengetegen emelték ki a mostani olimpia kapcsán a mentális állapot fontosságát, az ezen a téren kapott vagy kért segítséget. Volt olyan sztársportoló, aki nem bírta a nyomást és verseny közben lépett hátra, más kötögetéssel foglalta el magát az üresjáratokban, van, aki pszichológusát hívta fel rendszeresen Skype-on az olimpia ideje alatt. Cikáznak a gondolatok, elképesztő mennyiségű inger éri az embert hónapok óta.

Sosem volt még olyan olimpia, mint ez a mostani, egy halasztott, az utolsó pillanatig kétséges olimpia, amelyet megelőzően nagyjából másfél évnyi bizonytalanságot kellett kezelnie minden nap a versenyzőknek, sportolóknak. Nekünk, átlagembereknek is nyomasztó, lelket próbáló a vírus okozta helyzet, ebben nem különbözünk egymástól. Tőlük viszont várják az eredményt. Nincs mese, szállítani kell - a mi sportágunkban feltétlenül.

Vári Attila két érmet remélt, Kulcsár Krisztián legalább egyet, de titkon kettőt, a játékosok maguk pedig kettőt, naná, és persze abból is a legfényesebbet.

Hozták végül a két érmet. S betették a közösbe.

A magyar vízilabda kincsestárába, amely eddig 9 olimpiai aranyérmet, 3 ezüstöt és 3 bronzot számlált. Ehhez jött hozzá most két bronz, benne először egy olyan medállal, amit a hölgyek szereztek.

Bár volt két olyan meccs mindkét válogatottnál, amikor valami nem stimmelt, az a bizonyos mentális felkészültség mégis állt annyira magas szinten, hogy elég legyen az éremre. Az orosz női és a spanyol férficsapat is nagyszerű, de végül mindkettőn felülemelkedtek a mieink. Nem lehetett más a különbség, csak ez.

Sok könnyet láthattunk az interjúzónában, és talán soha nem tudtuk ennyire átérezni és megérteni, miért törik el a mécses, miért kell venni egy nagy levegőt kapitánynak és játékosnak egyaránt. A világjárvány mindent felborított, megváltozott az életünk, életminőségünk, veszélybe kerültek emberi kapcsolataink, elvesztettünk közeli vagy távoli ismerőst, biztos vagyok benne, hogy a nagy pillanatoknál, s a legvégén a dobogón az elmúlt másfél év is átfutott a fejekben.

Voltak ugyanis ebben a másfél évben olyan napok és hetek, amikor sokkal közelebb álltunk ahhoz, hogy nem is lehetünk itt, Tokióban. Hogy nem lesz XXXII. Nyári Olimpiai Játékok. Hogy a történelemben először, békeidőben marad el.

De lett olimpia, és mi itt voltunk. 

Van, aki a dobogón, van, aki a lelátón, a laptop mögött.

Hálásak vagyunk a sorsnak. Arigato, gozaimasu! 

Dobos Sándor
Tokió



E.ON Férfi OB I

SZEGEDI VE - METALCOM SZENTES

2021. szept. 25. 15:30

E.ON Férfi OB I

AHID-VasasPlaket - BVSC-Zugló

2021. okt. 24. 14:05

E.ON Férfi OB I

PVSK- Mecsek Füszért - Honvéd

2021. okt. 30. 20:00

Világraszóló Bajnokaink kiállítás, 2021.09.14. (Fotók: Róth Tamás)
Junior vb: Szerbia-Magyarország 10-7 (Fotó: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok