Wikipedia-oldalán neve mellett ez áll: „magyar vízilabdázó, színész". Nem téved az internetes lexikon, hiszen a szentesi születésű Kárász Zénó nagyon komolyan űzte sportágunkat, a Vasassal Magyar Kupát nyert és bajnoki ezüstérmet szerzett.

Végül a színi pályára „igazolt", pontosabban ott ragadt meg, de a sportágtól később sem szakadt el, ráadásul mostanság is van oka a büszkeségre: 12 éves fia, Buda tagja a tehetséggondozó válogatottnak, a Ferencvárosban vízilabdázik.

Természetesen először róla kértünk egy szakmai véleményt:

„Nyilván elfogult vagyok a fiammal, de bekerült a szűkített tehetséggondozó válogatottba, ott volt Szombathelyen is a legutóbbi összetartáson, nagyon büszke vagyok rá. Nyomja, csinálja. Nincs könnyű helyzetben, mert nagyon régóta nagyon jó barátságban vagyok az edzőjével, Csizmadia Zsolttal. Mi anno egymás ellen játszottunk, aztán a strandvízilabda első két hazai bajnokságát már egy csapatban játszva nyertük meg. Mindenben teljhatalmat adtam neki, és azt mondtam kezelje úgy Budát, mint a saját fiát. Szóval tényleg nincs könnyű dolga, duplán kell teljesítenie. Most kezdődött 5-én az edzőtábora, ezt a hat hetet kötelezően le kell nyomnia, nagyon keményen."

Kérdés, hogy az édesapának, Kárász Zénónak hogyan kezdődött pólós pályafutása. Mi volt az eredendő ok?

„Szentes. Ebben a 36 ezres kisvárosban a 70-es évek végén a vízilabda volt az elsődleges sportág, lényegében ma is az egyébként. Mindenki vízilabdázott. Volt, aki egy napot, volt, aki négyet, volt, aki két hetet vagy évet, több évtizedet. Először testvéremmel megtanultunk úszni, két évig úsztunk, majd jött két év foci, mint minden kisgyereknek. De egyikünk sem volt benne ügyes, először édestestvérem ment le vízilabdaedzésre, majd aztán úgy két hónappal később követtem. Ott ragadtam 10 évesen, ma már 7-8 évesen azért elkezdik a játékost a gyerekek. Elég komolyan elindult valami, 16 évesen bekerültem a felnőttkeretbe, és az életem a vízilabda irányába fordult. Akkoriban léteztek úgynevezett „sportállások", én magam a szentesi csirkegyárba kerültem, méghozzá hivatalosan állatorvosi szaksegédnek. Ez a gyakorlatban persze nem sok mindent takart, az elején találkoztunk a főnökünkkel, aztán meg - hogy is fogalmazzak - nem sokszor láttuk egymást, ez a kor „romantikus" sajátossága volt."

A Vasas 1992-es csapatképe

Állnak, balról: Tóth Frank, Pavel Kozlov, Méhes Jenő, Konrád János, Kósz Zoltán, Krnács Zsolt, Kárász Zénó, Tóth László, Csapó Gábor edző
Guggolnak: Csáki István, Harmath Attila, Nagy Pál, Martinovics György, Matusek Gyula, Dimitrij Gorskov, Liebhauser József

No, de mikor fordult még komolyabbra a helyzet?

„1987-ben a bajnokság utolsó fordulójában volt egy Fradi-Szentes meccs, amit 12-10-re nyertünk meg, a 12-ből 7 gólt én lőttem. Óriási szerencsémre Kemény Fecsó bácsi ott volt a mérkőzésen, és mikor másztam kifelé a medencéből, odajött hozzám: „Szervusz, üdvözöllek, Kemény Ferenc vagyok, minden elkötelezettség nélkül, kedden fel tudnál utazni válogatott edzésre?" Nyilván majdnem elájultam, nagyon boldog voltam, be is kerültem a válogatott keretbe. Azon a nyáron rendeztek egy Európa-bajnokságot, tizenötödikként ott voltam az utazókeretben, így elmondhatom magamról, hogy képviseltem a hazámat világversenyen. Sajnos negyedikek lettünk, de ez nyilván semmin nem változtatott, dolgoztam tovább keményen. Három év múlva, 1990-ben elvittek katonának februárban, majd időközben felvételt nyertem a Gór-Nagy Mária Színitanodába. Végül egy kis csavarral kerültem a vízilabda miatt is Budapestre. Az augusztusi szentesi felkészülési tornán megjelent Kenéz György, a Vasas akkori edzője, Tóth Lacit szerette volna leigazolni. Lacikának viszont, aki egyébként â legjobb barátom, még egyéves szerződése volt, nem tudott menni, de jelezte, igazoljanak le engem, „nem fognak rosszul járni". Dzsaja rábólintott, másnap reggel a szentesi strand büféjében alá is írtam a Vasashoz. Három nap alatt lezajlott minden, leszereltem augusztus 21-én, másnap költöztem fel, mert hétfőn már edzés volt a Komjádiban."

Milyen volt az a Vasas? - adódik a kérdés.

„Hat forduló után toronymagasan vezettük a bajnokságot, de akkor Petőváry Zsolt, Mészáros Csaba, Nemes Gabi és Dzsaja kiszerződött Itáliába. Csapó Dudi lett az edzőm, végül ötödikek lettünk. A következő évben aztán - miután a Szentes ezüstérmes lett a bajnokságban - Tóth Lacika eljött a Vasasba, és játszhattunk együtt egy bajnoki döntőt, a Magyar Kupát pedig megnyertük."

Mégis jött egy váltás, az ok szó szoros értelmében prózai:

„91-ben elkezdődött a Família Kft. forgatása, de Dudi egy darabig még vitt a hátán, pedig egy edzés nem elég az első osztályban. Sajnos, idővel a vízilabda lemorzsolódott a színház mellett, elkezdtem több helyütt próbálni, a kettő már nem ment együtt. 1993-ban hagytam abba az OB I-et, de az OB I/B-ben még a szentesi Bertók SC-ben lenyomtam három évet, itt bajnokságot is nyertünk. Budapesten a Fradiba járhattam le edzésre, a kétkapukra is beállítottak, szóval edzésből tudtam a szentesi meccsekre leutazni. Később Kecskemétre szerződtem, ott már nem tudtam számottevően edzésekre járni."

Kárász Zénó elmondta, sok-sok barátság maradt máig aktív a vízilabdától, Bíró Attilával is kiváló például a kapcsolata.

Hogy mit vár a két válogatottól az olimpián?

„Mivel csináltam is, magyar is vagyok, meg Kemény-legény, a lelkem mélyén nekem is az van: arany, arany, arany. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen van 5-6 csapat, amelyik nagyon jó, plusz a lányoknál ott van az Egyesült Államok is. De az elmúlt évszázadok bizonyították: a legjobb csapatokat is le lehet győzni. Az aranyéremre számítok mindkét válogatottnál."

Nemcsak olimpia lesz ugyanakkor a nyáron, Kárász Zénó sem fog unatkozni („Hála az égnek!")

„Július elsején elkezdtem próbálni: Alföldi Robival készülünk a Szegedi Szabadtéri Játékokra, a West Side Storyval, a tánctanárt játszom a darabban. A Papp László Sportarénában zajlanak a próbák, augusztus 6-án költözünk Szegedre, a Dóm előtt jön a próbahét, majd 13-án a premier. Hat előadásunk lesz, ezen kívül 23-ára van egy opciós is, amennyiben az érdeklődés olyan lesz, lenyomjuk még egyszer. Sajnos, nem tudok részt venni a negyedik éve zajló zánkai színjátszótáborunk első napjaiban, ahová kisfiam is szeretne menni. Valószínű egy kollegina viszi majd le, én pedig 16-án utánamegyek és öt napot ott tudok magam is tölteni. Abban is bízom, hogy augusztus végén még lejutunk együtt Szentesre, mert Budának a város a szíve csücske. Szeptember 1-től pedig elindul a suli és a színházi évad is Szegeden, ahol nyolc korábbról elmaradt kész előadást újítunk fel, és játszunk ki."