Úgy összességében mosolyoghatunk, hiszen a legvégére alakult ki a legnagyobb különbség.
Mondhatnék néhány remek közhelyet, például Faragó Tamás után, szabadon, hogy harc után okos a katona, vagy hogy az nevet, aki utoljára nevet. Erre a mérkőzésre sok hasonlót rá lehet húzni, de nyilván nagyon buták lennénk, akár a játékosok, de különösen a stáb, ha ennek a mérkőzésnek különleges fontosságot tulajdonítanánk, azaz máris hallelujáznánk, hogy nyertünk három góllal. A játékosoknak épp arról beszéltem, hogy nem értékelem a meccset, hogy ilyen gól volt, meg olyan mellélövés, ez most nem érdekes. Főleg, hogy két vereség után végre nyertünk, ami utoljára nem is tudom augusztus hányadikán volt, a világbajnokság bronzmérkőzésén. Én azt gondolom, ezt nekünk most magunkba kell szívni, egészen az agyunkba, de az sem baj, ha kimegy a zsigerekig, eljut minden egyes izomsejtbe, hiszen nemsokára kezdődik az a periódus, ami fájni fog, amikor nem tudom, hanyadik lépcsőn kell felfutni, és akkor ezekből a pozitív élményekből kell építkezni.

Mi volt a különbség a kinti mérkőzéshez képest?
Fizikailag mindenképpen jobb állapotban volt a csapat, bár Olaszországban is december 17-én játszottunk, azaz még bőven a bajnokságokból jöttek a játékosok, nem a karácsonyi szünet után kellett homorítani. A januári felmérőkön ez utóbbi látszott – a mostani teszteken pénteken és vasárnap 25-30 százalékkal jobbak voltak az eredmények, mint legutóbb, és azért ezeket nem a szél hordja össze. Ezek a játékosok profik, ez is kijött a mai meccsen.

Ha némi kritikát meg lehet fogalmazni, az talán a védekezésre vonatkozhat – a meccset megelőző kétkapukon is hasonló volt a helyzet?
Tizenkét gólt kaptunk, kettővel többet, mint amennyit az utolsó kétkapun, szombat este. Ez viszonylag sok, a tizenöt lőtt gólt viszont megsüvegelendő. Nyilván arra törekszünk, hogy minél kevesebbet kapjunk, hiszen továbbra is érvényes a régi uszodai igazság, hogy kevés kapott góllal viszonylag könnyű meccset nyerni. Most nekünk sok mellett kellett, ha úgy tetszik, mi most a Himalája megmászását – már ha ennek a mérkőzésnek a megnyerését hegymászáshoz lehet hasonlítani – az északi oldalról oldottuk meg, ahol minden csupa jég, ez azonban csak még édesebbé teszi a győzelem ízét. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a csapat és a stáb is képes arra, hogy akárcsak a két idegenbeli vereséget, ezt a győzelmet is a helyén tudja kezelni.

Fabio Conti: „Ön szerint a nézők értették, mi történik?”

Az olaszok szövetségi kapitánya némiképp értetlenkedett a játékvezetés összevisszasága okán.

Nem tűnik csalódottnak.
Nem vagyok az, a magyarokkal közös edzéseken sokat tudtunk gyakorolni, ami nagyszerű, hiszen rendkívül erős csapatuk van. A mai mérkőzés kevésbé volt hasznos, mert időnként teljesen követhetetlen volt a játékvezetés. Ön szerint a nézők mennyit értettek abból, ami a vízben történt?

A góloknak nyilván örültek, az ítéleteknél meg pislogtak, mint általában.
Én naponta foglalkozom a vízilabdával, de sokszor fogalmam sem volt, mi miért történik. Abban azt hiszem megállapodhatunk például, hogy az új szabályok nyomokban se nagyon köszöntek vissza.

Ebben egyetértünk.
Én ott voltam Cancunban (a FINA vízilabda világkonferenciáján), ahol sok jó dologról esett szó, csupán remélni tudom, hogy előbb-utóbb ez visszaköszön a játékban is. De a ma látottak alapján egyértelmű, hogy hosszú még az út addig, nagyon hosszú. Ettől függetlenül pozitívan tekintek a mérkőzésre, a játékosok teljesítményére, a közös edzésekre, hiszen egy kiváló gárdával mindig jó gyakorolni. Az pedig egyáltalán nem baj, hogy ma kikaptunk: kevés nehezebb dolog létezik ma női vízilabdában, mint a magyarok ellen idegenben nyerni.

Fotó: Kovács Anikó

Gangl Edina: „Borzasztóan hajtós meccs volt, nagyon sok úszással, szerintem több volt a kontra, mint a kiállítás. Jó, kiállítás is sok, de egyszerűen néha azt éreztem, hogy főszereplőkké akart válni a két játékvezető, furcsa volt. Fel-leúszkáltak a lányok, szerintem borzasztóan elfáradhattak. Azért vagyok itt, hogy ha kell, beugorjak. Azt gondolom, a meccs közepén támadásban egy kicsit lenyugodtunk, és a védekezésünk jobban összeállt, ezáltal pontosabbak lettünk elöl is. Egy presztízsmeccs volt, legyen csak benne az olaszokban, hogy lőttünk nekik 15 gólt.”

Bujka Barbara: „Hárommal többet lőttünk, mint az olaszok, ezzel nyertünk. Na jó, úgy gondolom, erőszakosabbak voltunk a végén, ők a meccs második felében már nem bírták az iramot, mi viszont igen. Sok kiállítás volt, mentünk, pörögtünk, ők is jöttek, kapufa, ide-oda, igen, nagyon eseménydús meccs volt a mai. Di Marióra kellett figyelnünk és Bianconira, aki hátulról nagyon jól lő, meg a centerekre, és arra, hogy ne kapjunk átlövésgólt. Kaptunk egy párat, de szerencsére centergólt nem, megúszásból sem, úgyhogy ennek örüljünk. Persze, 12 gólnál van mit javítani. A görög meccs teljesen más lesz. Nagyon szeretek kint játszani, de az ő stílusuk teljesen más: sokkal többet blokkolnak, mi ebben például az olaszokkal együtt, le vagyunk maradva. Fizikailag kisebbek, mozgékonyak. Az is egy nagyon nehéz meccs lesz, sokat úsznak, de lassítják a játékot. Remélem, azért azt is megnyerjük.”

Takács Orsolya: „Azt gondolom, nem veszik el az, amit most már negyedik alkalommal együtt gyakorlunk, és nagyon bízom benne, hogy inkább folyamatosan épül, és mindig előrébb tudunk lépni. Ennek a győzelemnek is ez a háttere: folyamatosan előrébb akarunk lépni, és úgy látszik, ez sikerül is. A 12 kapott gól sok, erre törekedni kell a közös felkészülés kezdetekor, hogy ne forduljon elő legközelebb. Voltunk két gól mínuszban, ez igaz, de a mai vízilabdában ez nem sok, ilyenkor az a fontos, hogy nem kell pánikolni. Jó felkészülés volt ez a meccs arra, hogy hazai közönség előtt játszunk majd az Eb-n. Ezt is gyakorolni kell, és örülünk, hogy sokan voltak ma itt. A fehérvári meccs is jó lesz erre, hiszen ezt nem tudjuk majd szokni az Eb előtt már máskor.”

A találkozó (15-12) összefoglalója itt érhető el.