1. HIÁNYÉRZET
4, 5, 2. Sorrendben ezeken a helyeken végzett Bíró Attila csapata, avagy a világliga és a világbajnokság után az Universiade-n a dobogón állhatott. Felvetés: azért lehet némi hiányérzetünk…

Bíró Attila: „A világbajnoki eredményünk miatt feltétlen. Bevallom, rosszabbul esett ez az ötödik helyezés, mint a riói negyedik. Rosszabbul, mert ezúttal jobbnak éreztem a csapatot úgy egészében, mint egyenként a játékosokat, akik minden mutatóban jobb eredményeket produkáltak. Fizikailag és taktikailag is maximálisan felkészültünk, ám sajnos mentálisan a legrosszabbkor, a negyeddöntőben leblokkolt az egész társaság. Kanada ellen senki sem tudta kezelni a hirtelen fennálló helyzetet, nem volt olyan egyéniség, aki átvállalta volna a felelősséget. A lövőhelyzetek megvoltak, 34 alkalommal próbálkoztunk, a kikényszerített lövéseket nem számolva volt úgy 20 olyan helyzetünk, amelyekből ha csak négyet-ötöt belövünk, akkor sem lettem volna elégedett, de legalább biztosan nyerünk… És akkor az emberelőnyökről és a lefordulásokról még nem is beszéltem… Summa summarum, nem volt senki, akinek kijött volna a tudása. Előtte és utána bizonyították a játékosok, hogy ott vannak az elitben, hogy jók, az ominózus mérkőzésen azonban totális blokk következett. A többi meccs stimmelt: a világligában gyönyörűen felépítettük magunkat, ott voltunk a négy között, az amerikaiak mellett mi dolgoztunk a legtöbbet, sok áldozatot hoztunk a világbajnokságért, a végére elfáradtunk, így lettünk negyedikek. A vébén a kanadaiak elleni összecsapás előtt és után is jól játszottunk, mégis fájó a végeredmény. Rióban pechesebbek voltunk, néhány külső körülmény sem kedvezett számunkra, míg most itthon minden adva volt a sikerhez, mégsem jött össze. A hiányérzet sajnos egyértelmű.”

2. 1+3
Tekintettel arra, hogy az olimpia után hazai világbajnokság következett, amely közel akkora értékkel bírt, mint az ötkarikás játékok, az új csapat építése kitolódott. Felvetés: most kicsit nyugodtabban lehet dolgozni.

Bíró Attila: „Minden relatív. Nyugodtságról sohasem beszélhetünk egy magyar szövetségi kapitány esetében, mert az eredménykényszer mindig nyomja. Akár milyen építkezésről is beszélünk, közben eredményt kell produkálni, nem tehetjük meg azt, amit mondjuk a tengerentúliak, hogy klasszikusan az olimpiát helyezik előtérbe. Természetesen számunkra is ez a legfontosabb esemény, ám a köztes négy évben is illik jól szerepelnünk. Arról nem beszélve, hogy magunkkal szemben is vannak elvárásaink! Minden tornán ahol elindulunk, minimum az éremszerzés a célunk, és nem is cseréljük le a teljes csapatot, hiszen a rutinos, jól képzett, a válogatottat vezetni képes játékosok továbbra is ott lesznek velünk. Ugyanakkor a felvetés mögött meghúzódó gondolat valós: a fiatalítás most veszi majd igazán kezdetét. A világbajnokságon közel 27 volt a válogatott játékosok átlagéletkora, ebből könnyen kiszámolható, mennyi lenne Tokióban, ha minden így maradna… Ebből kiindulva a jövőben több eddig talán még kevésbé ismert játékosok is ott lesznek majd a keretben, olyanok is, akik az olimpiára még nem feltétlen lesznek úgymond készen, akiknek még nagyon sokat kell tanulniuk, de globálisan a magyar vízilabda érdekeit nézve muszáj őket mély vízbe dobni. A három helyett amúgy két évet mondanék, ennyi idő alatt kell felépítenünk egy olimpiai éremesélyes csapatot. Valóban a világbajnokság sok mindent felülírt, ám tegyük hozzá, hogy Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya révén két játékost már sikerült beépíteni. Nagyon bízom benne, hogy lesznek többen is, akik hasonló ütemben fejlődnek majd, mint ez a páros – ezért is volt jó tapasztalatszerzés az Universiade, ahol láthattak, kiben van annyi potenciál, hogy kövesse a páros útját.”

3. A NŐK IS GLADIÁTOROK
A fejlődés tetten érhető, hiszen iszonyatos csata, valódi fizikai ütközet dúl már a női meccseken is a vízben. Felvetés: egyre férfiasabb a játék.

Bíró Attila: „Kétségtelen, az erővízilabda dominál. Kapitányságom alatt is tapasztalom, egyre inkább a fizikai állapot kerül előtérbe, éppen ezért alaposan ráfeküdtünk az utóbbi időben erre a témakörre. Észlelhető volt, mennyire fejlődtek ezen a téren a lányok, az említett mutatók is alátámasztják – ezzel nem lógtunk ki felfelé és lefelé sem a mezőnyből. Az ellenfelek sem tétlenkednek ugyanis, aminek hála erősödik a mezőny. Az elmúlt évekhez képest a francia, a japán vagy éppen a junior világbajnoki döntős csapatára építő kanadai együttes is egyre masszívabb. A spanyolok, az olaszok és a görögök között is már felfedezhetünk három-négy kiugró fizikumú játékost, az oroszokról és a hollandokról pedig tudjuk, milyen brutálisan jók ezen a téren is. A tengerentúliak fizikai dominanciája közismert, ergo fel van adva a lecke rendesen. A sport alapvetően keményedik, nem képez ez alól kivételt a női vízilabda sem.”

4. HOVA TARTUNK?
A technikai és taktikai képzettség tehát jól látható, már nem feltétlen elég, iszonyat sokat kell dolgozni, erősíteni női pólóban is. Felvetés: munka ezerrel.

Bíró Attila: „Lépést kell tartani, az innováció fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ágó Renáta erőnléti edzővel, Tóth Lászlóval és Áts Bertalannal közösen minden területen igyekszünk előrelépni. Eddig is híve voltam annak, hogy a felkészülés alatt fontosnak nem vélt, ugyanakkor könnyen lehet, az összkép miatt igen is fontos dolgok kerüljenek előtérbe. Innovatívoknak kell lennünk, nekünk is tanulnunk, mindent bevetnünk. Nagyon fontos, amit Märcz Tomi mondott itt az oldalon a férfibajnokság felvezetőjében: miután Tokióban 11 játékos lehet egy-egy meccsen, kulcskérdés a játékosok képzettsége. Előnyt élveznek azok, akik több poszton bevethetőek. A centerfogónak vagy éppen a szélsőknek be kell tudniuk menni centerezni, és fordítva. A jó átlövő 2020-ban már kevés lesz. Még fittebb, még állóképesebb játékosokra lesz szükség, ami valóban rengeteg munkát, másfajta követelményrendszert igényel. Ezt már elmondtam a játékosoknak is, nem újdonság számukra. Mindenkire, idősebbe és fiatalabbra vonatkozik, nincsenek bérelt helyek. Az évközi keretedzéseken, meccseken sokan megfordulnak majd, így alakul ki a jövő évi Európa-bajnokság bő kerete. Hozzávetőleg 23-25 játékos van most a látókörben. Bolonyai Flóra visszavonult, Takács Orsolya már nem folytatja a válogatottban, ennyi egyelőre a biztos. A többiek képben vannak, mert senkiről sem mondunk le, aki hasznára lehet a csapatnak.”

5. LÉGIÓSOK, FTC
Szombaton tíz csapattal elkezdődik a női bajnokság. Felvetés: ez érdekes lesz…

Bíró Attila: „A Ferencváros színre lépésének örülök, megmozgatta kicsit az állóvizet. A vérfrissítés jót tesz mindenkinek: a bajnokságnak, az ellenfeleknek, azoknak, akik odaigazoltak. Az, hogy több lett a külföldi, nem tölt el kitörő örömmel, más kérdés, tudom, hogy a Szentes, a Szeged és az Eger is kényszerhelyzetben volt. Ennek ellenére jó volna, ha a magyar bajnokság inkább a fiatalokra épülne, így akár már rövidtávon azért kampányolok, hogy lecsökkentsük a csapatonkénti három légióst kettőre, mert ez szolgálja a magyar póló, a válogatott érdekét. Nyilván egy Maggie Steffenstől sokat lehet tanulni, ez vitathatatlan, de sok helyen hiába erősségei a csapatoknak a külföldiek, mégis jobb lenne a helyükön egy-egy magyar játékos.”