Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

„Igen, a szívemhez nőtt ez a csapat, kész felnőttek már ezek a gyerekek, ob I-es játékosok, akik egy kiugró eredménnyel búcsúztathatják utánpótlás éveiket."
 
Horkai György szavaiban minden benne van. A közös évek, a kialakult emberi kapcsolatok, a sok munka, a szeretet, az eredményesség. A mester ezeket a szavakat másfél órával a kezdés előtt a buszon formálta. Azon a rendőri felvezetéssel elinduló buszon, amelyen együtt utazott a világbajnoki elődöntőre a két együttes. Igen, hiszen miután egy szállodában laknak, így az „ideális."
 
Azt időjárás már kevésbé volt az, esett, vihart jósoltak, így a nyitott, remek hangulatú medencéből szombatra beköltöztették a meccseket a közvetlen mellette lévő fedettbe. A meleg, párás fedettbe, amely természetesen mindenkinek meleg és párás volt, ergo ezen semmi sem múhatott.
 
A srácokon nyoma sem látszott túlzott feszültségnek, sőt Nagy Ádám egy emberes mosolyt is megengedett a helyszínre érkező honlapunk munkatársainak, avagy jó hangulatba csöppentünk. Kis István, a kapitány segítője is roppant segítőkész volt mindenkivel, a melegítő játékosokhoz is volt egy kedves szava, valóban nyugodtan várták a vízbe ugrást az addigi is az amerikai-montenegrói alsóházi helyosztót vizslató játékosaink. A lelátón ekkor már ott ült Dabrowski Norbert, az Eger, Lukács Gergő, a Pécs, és Szűcs Levente, a BVSC edzője, illetve Kemény Kristóf, a zuglóiak utánpótlás-edzője is.
 
Eljött aztán az idő a kezdésre, pontosabban a szokásos vízi összekapaszkodásra, amikor teljesen váratlanul Gianni Lonzi delegátus tűnt fel a színen, és kiparancsolta a vízből a mieinket, mondván álljanak fel a kezdéshez. Nem érdekelte, hogy a másik kapu előtt a horvátok kapaszkodtak össze, nekik nem szólt. A mieink engedelmeskedtek az igencsak hevesen mutogató olasznak, ám természetesen a magyar kispadnak sem kellett több, visszaküldték a vízbe a teljes csapatot. Így Lonzi elégedetlenségére egy gyors, de annál dacosabb „Hajrá, magyarok!" hangzott el a vízben - ezt követően kezdődhetett a parti.
 
Amely jól indult: Vadovics Viktor tett be egy fórt, majd ugyan Duzevic a falból egyenlített, de egy Teleki András által kiharcolt, időkérés megelőzte emberelőnyös helyzetet jól játszott meg a csapat, s Sélley-Rauscher Domonkos befejezése volt tökéletes. Ám - csak úgy, mint pénteken Montenegró ellen - jött egy kis rövidzárlat, amelyet kihasznált a rivális. Miközben mi kapufáig jutottunk, vagy éppen Curbanic védett, addig odaát előbb fórból Lazic talált be, majd megint „eladták" nekünk a Duzevic falban történő megjátszását.
 
Az egygólos hátrány sajnos a második menet végén egy elváltás után kettő lett, kapaszkodni, nagyon kapaszkodni kellett. De nem mentek a lövések, kaptunk a kiállításokat, de hiába, a horvát blokkok nagyon a helyükön voltak, Vadovics és Szatmári Kristóf sem tudta átlőni. Manhercz Krisztiánnak meg nem volt igazán esélye, rá külön vigyáztam még hátrányban is a horvátok... Vogel Soma védései tartották a csapatot, no és persze egy-egy blokk is igyekezett megtolni a csapat szekerét. De „csak" azt sikerült elérnünk, hogy ne nőjön a különbség - avagy bizakodhattunk. De tudtuk, több kell támadásban, sokkal több.

A harmadik negyed? Hektikusságáról mindent elmond, hogy nem csak a sárga, a piros lapok is előkerültek – többször. A kispadok nehezen viselték a parti „irányítást”, maradjunk annyiban. Elveszítettük a horvát kapu előtti adok-kapokban végleg kiállított Csacsovszky Eriket, nálunk csupán a másodedzőt zavarték el… Amúgy Vogel remeket, megint voltak blokkok, elől pedig kapufa kapufa hátán. Manhercz emberrel az oldalán is próbálkozott, sikertelenül. Mígnem eljött az utolsó perc, amelyben Burián Gergő, majd Szatmári Krisóf villant egy óriásit – visszahozta a meccset a csapat a negyedik negyedre!

Majd nem tudott sajnos ezzel élni. Nem, mert a támadásokban sok volt a pontatlanság, az emberelőnyökkel az egész meccsen gondban volt a csapat, no és meg kell hagyni, a horvátok is remekül védekeztek. Ami végül a vereséget eredményezte (mert kikapott 6–4-re a csapat), az két kihagyás hátul, amit gólokkal büntettek a játékát a mieinkre erőltető rivális pólósai. Nagyot küzdött, a férfias harcban felvette a kesztyűt a magyar válogatott, ám a nagy álma, a vb-döntő álom maradt. De a bronzot még meg lehet szerezni – és százszázalékosan odateszik majd magukat érte vasárnap, ez biztos.
 
U20-as férfi világbajnokság, Belgrád
Elődöntő
Horvátország-Magyarország 6-4 (3-2, 1-0, 0-2, 2-0)
Vezette: Bianco (olasz), Bender (német)
 
HORVÁTORSZÁG: Cubranic - Duzevic 2, Zovic, Butic, Dasic, Lazic 1, Biljaka. Csere: Mercep, Pejkovic, Pavlicevic, R. Buric 2, Paparic 1. Szövetségi kapitány: Nikica Gulin
 
MAGYARORSZÁG: Vogel - Lukács, Vadovics 1, Sélley-Rauscher 1, Manhercz, Burián 1, Teleki. Csere: Zerinváry, Nagy Á., Szatmári 1, Csacsovszky E., Simon H. Szövetségi kapitány: Horkai György
 
A másik elődöntőben
Görögország-Szerbia 9-8
 
Az 5-8. helyért:
Spanyolország-Olaszország 12-8
Egyesült Államok-Montenegró 7-10
 
A férfi U20-as válogatott vb-csapata
Kapusok: Csiszár Boldizsár (Eger), Vogel Soma (Ferencváros)
Mezőnyjátékosok: Burián Gergely (Vasas), Csacsovszky Erik (Pécs), Lukács Dorian (Miskolc), Nagy Ádám (OSC), Manhercz Krisztián (Szeged), Simon Henrik (Vasas), Sélley-Rauscher Domonkos (UVSE), Szatmári Kristóf (Szolnok), Teleki András (KSI), Vadovics Viktor (Miskolc), Zerinváry Lóránd (KSI)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)