Mindent a gyerekekért! – a rivaldafény helyett

2017. június 21. 09:00

Horváth János tizenhat esztendeje dolgozik a KSI-ben, évről évre új csapatot épít, fájó szívvel, de büszkén adja tovább a tehetségeket. Akik aztán visszajárnak hozzá a tanácsaiért. A 46 esztendős szakemberrel beszélgettünk, aki január 1-től az ifiválogatott szövetségi edzője is.

A fiatalok vakon bíznak benne - Fotó: Madar Dávid

Kezdjük hátulról. Mindez szó szerint értendő abban az értelemben, hogy a KSI a 16., utolsó helyen végzett az E.ON férfibajnokságban, kiesett, s a következő szezonban a másodosztályban kénytelen játszani. A laikus gondolhatná azt is, hogy nagy a csalódottság a szakosztálynál, ám gyorsan rögzítsük: az egyesület életében az öröm-szomorúság skála értékét nem az ob I-es szereplés határozza meg. A mértékegységet ugyanis az utánpótlásban kéretik meghatározni – márpedig a hét bajnoki cím, köztük a két országos jelentős erővel mutatja a szakmai nívót.

„Tavaly magasra tettük a lécet azzal, hogy elvittük mind a három országos bajnoki trófeát, és szereztük összesen hét bajnoki címet. Ez megismételhetetlen volt – kezdett értékelésbe Horváth János szakmai vezető, vezetőedző, az egyesület vezetőjének, Szívós Istvánnak a „jobbkeze”. – A hét bajnoki arany most is megvan, az országos gyerek- és az ifibajnokságot ismét megnyertük, a serdülők között azonban ezúttal az UVSE győzött. A gyerekek leterheltsége miatt nem is volt reális minden fronton a győzelem, így maximálisan elégedettek lehetünk. Ami pedig az ob I-es csapatunkat illeti: négy éve, amikor felkerültünk, nem hittük volna, hogy ilyen sokáig tart majd ez a kaland, mindig csak a következő szezonban gondolkodtunk. Az első parádésra sikeredett, megszereztük többek között a Fradi és a BVSC skalpját is, magabiztosan maradtunk bent. A második már nehezebb volt, de szintén kiharcoltuk a bennmaradást. Tavaly kezdődtek úgymond az igazi nehézségek, már ami a bennmaradást illeti...”

"Bajnokcsapat!"

És akkor a szakember elkezdte sorolni a neveket. A teljesség igénye nélkül említette az azóta a felnőtt-válogatottban is bemutatkozó Kovács Gergőét, a Szolnokkal mindent megnyerő, az OSC elleni bajnoki elődöntőben parádézó Kardos Gergelyét, majd a bajnokságban tehetségét a Honvédban nem egyszer megcsillantó Fejős Róbert, Kalanovics Balázs kettősét, illetve a Miskolccal Euro Kupa-szereplést kivívó, a BVSC elleni ki-ki meccsen két gólt is jegyző Miklós Leventéét. Mint említette, ezeknek a játékosoknak az a jó, masszív KSI tette le pályafutásuk alapjait, nélkülük bizony nehezebb volt a helyzet, ergo új csapatot kellett építeni. Már megint.

„Nincs ebben semmi különösen, nálunk ez így működik – említette. – Az előző idényben is kiestünk volna a fiatal csapattal, ám miután nem volt feljutó, maradhattunk. Idén is látszott, felnőtt szinten még gyenge lábakon állt a csapat, ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy mind a két évben szereztünk pontokat, volt tartásunk, sokszor néhány gólon múlt a pontszerzésünk. Három úgymond kiöregedő játékossal álltunk mindig ki, a többi játékos rendre ifi vagy serdülő volt, mégis tartottuk a lépést. A rendszer létjogosultságát mutatja, hogy a tizenhat éves Schmölcz Norman, vagy a nála is fiatalabb Bóbis Botond alapjátékossá nőtte ki magát, ami a korosztályos válogatottaknál is kamatozik. Nem voltunk szerencsések, peches szezont zártunk felnőtt szinten, ám mégis ki kell mondani, ha ki lehet ilyet: megérdemelten estünk ki. Viszont ha a négy évet együtt nézzük, nyugodtan állíthatom, sikeresek voltunk, nem is lehet más a célunk, hogy megerősödve visszakerüljünk.”

Figyelem, aki alkalmasint azt gondolná, hogy a megfiatalodott KSI-ben a kiesés egyet jelent a kevesebb tehetséggel, bizony téved – bizonyíték arra, hogy a csapat nem egy tagjának van komoly ajánlata! A centerreménység Teleki Andrást (valami azt súgja, sokszor halljuk majd ezt a nevet is a jövőben…) a német Spandau hívja, de olasz és magyar csapatok is erőteljesen invitálják; Zerinváry Lórándot a Pécs és az UVSE akarja nagyon; Lévai András az amerikai George Washington Egyetemen pólózik tovább; Kósa Balázsnak szintén amerikai lehetőségei vannak, Baj Marcell a feljutó Szombathelybe tart; Berki Richárd és Leposa Gábor Szegeden folytatja; Kardos Alexander is több ajánlat közül választhat. És ők mind-mind a KSI-ben mutatták meg oroszlánkörmeiket – a szakmai munkára kell ennél jobb visszaigazolás?

„Csodálatos a rendszer, hiszen annak dacára, hogy simán kiestünk az ob I-ből, a fiatalok rutint szereztek a felnőttek között is, és szinte az összesnek komoly ajánlata van. Mindig megbíztunk bennük, ők megbíznak bennünk. Szívós Pista bácsi és jómagam tárgyalunk a nevükben, kikérik a tanácsainkat, majd ők maguk döntenek. A legfontosabb tanácsom általában, hogy olyan helyre menjenek, ahol játszanak” – így a 46 esztendős tréner, akinek elhivatottsága mellett hozzáértését jól jelzi, hogy volt tanítványai közül sokan, szinte mindenki a mai napig kikéri a tanácsát – tette így manapság Vámos Márton, Tóth Márton vagy éppen Német Toni.

„Kiváló szakember, kiváló ember”
– mondják róla.

Nem mellesleg kis túlzással „véletlen” lépett a pályára. A KSI-ben a szamárlétrát végigjárva vízilabdázott, majd Egerben, illetve az OSC-ben szerepelt. Még harminc sem volt, amikor egyik pillanatra a kispadon találta magát, tudniillik az akkori edző, Mohácsi Attila külföldre távozott, a társak (az idősebb társak!) pedig kvázi feldobták, mi volna ha… A történet ismert: rögvest megnyert a csapattal a másodosztályú bajnokságot, utána bennmaradt a csapattal, majd a harmadik évben a bajnoki hetedik hely mellett Magyar Kupa-bronzot szerzett. Ezt is látva Szívós István gyorsan cselekedett: hazahívta a KSI-hez.

Nos, azóta eltelt 16 esztendő, és fogalmazhatunk úgy, Horváth János a rivaldafény helyett a háttérben dolgozik. S noha lett volna többször is lehetősége feljebb lépni, sőt topcsapat is szerette volna edzőjének (!), a mai napig a KSI-ben oktatja a játékot. Hogy miért?

Íme, a válasz: „Ugyan többször is felvetődött, hogy elfogadom valamelyik ajánlatot, végül mindig itt maradtam. Az idők során összekovácsolódtunk Szívós Pista bácsival, abszolút egy hullámhosszon vagyunk, amit jól mutat, hogy nem is engedett volna el. Úgy érzem, a helyemen vagyok. Sőt a legjobb helyen. Azon, amelyben a leghatékonyabban tudom szolgálni a magyar vízilabdát. Egyáltalán nem zavar, hogy mindig új csapatot kell építenem, mert egyrészt már van benne rutinom, másrészt a gyerekek esetében ez az élet rendje. Azt nem tagadom, érzelmileg mindig megvisel, hogy búcsút kell intenem olyanoknak, akikkel három-öt éve együtt dolgozom, akiknek részese vagyok az érési folyamatnak, a férfivé válásnak. Olyan életre szóló kapcsolatok alakulnak ki közöttünk, ami túlmutat mindenen.”

Újabb nevet említ, Mezei Tamásét, a Szolnok válogatott centerét, aki nevelt gyermekeként áll nagyon közel a szívéhez, aki „A duci vidéki kisrácból BL-győztes, kiváló játékos lett.”

Tekintettel arra, hogy az edzőt a győzelmi vágy is hajtja, adódik a kérdés: nincs hiányérzete? Más ne mondjunk, a KSI-vel nincsenek merészebb tervei? Hiszen ha összeállna egy olyan csapat, amelyben a tanítványok szerepelnének, bizony semmi sem lenne elképzelhetetlen…

„Persze, szép lenne, de a mi rendszerünk szépsége a KSI-ben kizárólag a nevelésben rejlik. Lehet, hogy itt tudnék tartani játékosokat, de ez önző lenne. Nekem az ő szakmai fejlődésük a legfontosabb, tudom, hogy tovább kell lépniük. Hogy mikor barátkoztam meg ezzel a gondolattal? Ez egy folyamat része. Szentimentális vagy sem, boldoggá tesznek az elért eredmények, utánpótlás szinten mindent megnyertem a KSI-vel, egyáltalán nincs hiányérzetem. Ráadásul Kovács István mellett dolgoztam az Universiade-győztes válogatottnál, junior világbajnoki győzelmet ünnepeltem másodedzőként, ezek a diadalok kárpótolnak az esetlegesen elmaradt felnőtt győzelmekért. Nekem az a siker náluk, hogy a Szolnok BL-győztes csapatában négy volt KSI pólós volt. Úgy örültem nekik, mint a saját győzelmeimnek. Miközben az én kudarcom, és nehezen dolgoztam fel, hogy Tóth Marci nem került be a riói olimpiai csapatba. Együtt sírok, együtt nevetek ezekkel a gyerekekkel.”

„Gyerekek” – a kulcsszó. Mert neki a felnőtt válogatottban győztes, márványtáblára kerülő klasszisok éppúgy gyerekek maradnak, mint a kevésbé befutott játékosok. Szereti őket. Ezen pedig az idő sem változat.

Két éve a kragujeváci IX. Darko Cukic Emléktornán második lett a 2000-es fiúkkal, ezt követően mondta, hogy "Reményteljes korosztály!" Nos, eljött az idő, hogy az ifjak világversenyen bizonyíthassanak, a szövetségi edző pedig nem más, mint Horváth János

Elhivatottságát jelzi, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség januárban rá bízta az ifjúsági válogatottat. Mint mondja, egyetlen percig sem hezitált, amikor dr. Kemény Dénes elnök felhívta: „Az igazság szerint tizenöt éve vártam erre a pillanatra. Vezetőedzőként dirigálhatok egy válogatottat világversenyen – ez a szakma csúcsa. Óriási kihívás, nemes feladat. Három éve dolgozom ezzel a korosztállyal, voltak szép sikereink a különböző tornákon, de a java csak most következik. Dávid Zoltán segítőmmel a szeptemberi Európa-bajnokságra készítjük fel a csapatot.”

Eb-keretét hamarosan kihirdeti – már ez sem egyszerű amúgy, hiszen az eddigi felkészülés során többen is bizonyították neki tehetségüket. A kapitányi munkakör első nehézségével találja magát szembe, de ahogy mondja, „Így van rendjén.” S lőn. Sikerek kísérjék ezt a munkáját is!



II. OMV Suli Polo-bajnokság, 2017, Kecskemét - Fotók: Madar Dávid
Férfiválogatott edzés, Somorja, 2017.06.08. - Fotók: Madar Dávid
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok