A „Hova tűnt Damon Hill?” hasonlat azért nem teljesen helytálló vele kapcsolatban, mert az uszoda világa pontosan tisztában van azzal, mit is csinál pontosan, ugyanakkor az átlag pólórajongó, aki „csak” a női válogatott kispadján láthatta egyszer az elmúlt időben (az emlékezetes olaszverés alkalmával), joggal kérdezheti: hol is van a mester?

Jelentjük, a mester jól van, a mester talán többet dolgozik, mint korábban, a mester élvezi új szerepkörét. Csupán azt sajnálhatja, hogy a Barcelona futballcsapata a Real Madrid mögött „kullog” a spanyol bajnokságban…

„Lesz az majd másként is!” – kontráz a rá jellemző mosollyal, majd komolyra fordítva természetesen a munkára terelődik a szó: „Most, hogy ilyen sok női bajnokit közvetít a televízió, biztosan jobban a köztudatban lennék a szentesi kispadon, de cseppet sem bánom a nyugalmat, ami körülvesz. Az OSC utánpótlásában rengeteg a tennivaló, plusz viszem az ob I/B-s csapatot is, heti négy mérkőzésem van, nem unatkozom… Feladat van bőven, arról nem is beszélve, hogy fiatalokkal dolgozni mekkora felelősség.”

A Szentes női padján három szezont lehúzó szakember büszke a csapattal elért eredményeire, ami nem csoda, hiszen bajnoki aranyérmet nyert, emlékezetes ötmeccses bajnoki fináléban hajszállal maradt alul az akkor már bivalyerős UVSE-vel szemben, de még a harmadik idényben is „virított”. „A tavalyi LEN-kupa bronzérem nagyon szép emlék, hiszen egy meggyengült csapattal bizonyítottunk. Utána válogatott játékosok, több felnőtt korú játékos igazolt el, én is eljöttem, új alapokra helyzeték a helyi vízilabdát. Figyelemmel követem őket, drukkolok nekik” – fogalmaz a korábbi 287-szeres válogatott játékos, akinek több ajánlata is volt nyáron (hívták a férfi és a női első osztályból egyaránt), ám az OSC utánpótlás mellett döntött.

Fotó: Madar Dávid

Hogy miért? Íme: „Az olimpia előtt voltunk, és megfogadtam, nem vacillálok, maximális koncentrációval dolgozom a riói jó eredményért, így hamar megállapodtam az OSC-vel. Mindez telitalálatnak bizonyult, mert jól érzem magam, és tovább folytathattam a munkát a női válogatott mellett, ami ezen másfél év alatt a szívem csücskévé vált. Rugalmasan kezelik a klubban a válogatott teendőimet. Első osztályú férficsapat edzőjeként aligha maradhatott volna így minden, szóval a lehető legjobb úgy, ahogy most van.”

Rutinjára, szakértelmére ráadásul a Bajnokok Ligájában vitézkedő férficsapat mellett is szükség van – nem véletlen, hogy Vincze Balázs vezetőedző időnként rábízza a centereket. No, igen, a 474 bajnoki találkozó, a világversenyek (olimpia, vb, Eb) tapasztalatait még az olyan nívós középcsatár, mint a szerb olimpiai bajnok Szlobodan Nikics is szívesen veszi: „Balázs kért meg, hogy délelőttönként alkalomadtán dolgozzak a centerekkel – lábtempó, technika –, ami szintén kiváló része a munkámnak, hiszen Nikics, Seman és Német Toni is remek játékos, élvezetes velük foglalkozni.”

A 49 esztendős Tóth László a jövővel kapcsolatban annyit mond, hogy a női válogatott másodedzőjeként a hazai világbajnokság a legnagyobb kihívás, és reméli, hogy egy jó eredmény után a stáb folytathatja a munkát a következő olimpiáig. Mint említi: „Összeállt egy jó csapat, ezt az egy évvel ezelőtti Európa-bajnokság, de tulajdonképpen az olimpiai is igazolta, még ha Rióban maradt bennünk hiányérzet a bronzmeccsel kapcsolatban. Jönnek a fiatalok, akik versenyhelyzetet teremtenek, azaz bízom benne, még jobbak lehetünk. A stáb is nagy összhangban dolgozik, ami nem csoda, hiszen jól ismerjük egymást évek óta. A munka minőségét aztán persze majd az eredményjelző tábla jelzi a jövőben is, éppen ezért nincs megállás, csinálni kell tovább.”

Szóval „Damon Hill” nyomja azt a gázpedált…