Nos, mik az első tapasztalatok?
Voltam gyakorolni egy Fradi-Honvéd kétkapun, meg utánpótlás csapatoknál is, az már most nagyon feltűnő, hogy az új szabályokkal teljesen másképp alakul a játék képe a felnőtteknél és az utánpótláskorúaknál. Viszont az is egyértelmű, hogy alapvetően egy új pontnál van óriási kavalkád: a kontratámadás akadályozása kapcsán vetődik fel rengeteg kérdés.

Amennyiben?
Mit nevezünk kontrának, mettől meddig érvényes időben és térben az a szempont, hogy az induló ellenfél akadályozásáért ki kell állítani? Az, hogy két kézzel nem lehet faultolni, a pálya egyetlen pontján sem, egyértelmű, vita nincs. A másiknál viszont még nem tudtunk teljesen dűlőre jutni, bár már volt egy egyeztetésünk Császár Gyurival és néhány kollégával Szombathelyen, a junior vb idején. Az tiszta, hogy a szabály azt a csapatot védi, amelyik a labdaszerzést követően támadni kezd. Egy felnőttgárda hirtelen képes átjátszani a saját térfelét, akár egy-két passzal is – a gyerekeknél ez nem így van, ebből alakul ki az a különbség, amit az elején említettem. Aztán mi van akkor, ha a kapus tartogatja a labdát, már 22-23 van a támadóórán, csak utána passzol – akkor is kontrának számít még, akkor sem lehet faultolni?

Szerintetek mi a megoldás?
Nézd, ezt most még nem tudom megmondani. Ezzel az új szabállyal úgy vagyunk, hogy valamire ezentúl azt mondják, piros, de még az életben nem láttunk pirosat. Egyvalamit kell tudomásul venni: a labdaszerzés után a támadócsapat a kedvezményezett. Gyakorlatilag az elfogadott módosításokkal védekező taktikai elemeket húztak ki a repertoárból. Az egyik legfontosabb, hogy a kőkemény szorost el kell felejteni, a kétkezes fault tiltása ezt lehetetlenné teszi. A másik a lefordulások elősegítése, elvégre nincs annál látványosabb, mint amikor valaki az egész pályát átúszva labdát kap, és ziccerig megy vele. Nem hülyék alkotják a szabályokat, tudják, mi kell a népnek: cirkusz és vér, vízilabdában meg lefordulás.

Viszont így is eléggé megmaradt a bírói befolyás, sőt.
Bizony, sőt. Le van írva, mit kell ítélni – mégis elég sok múlik a játékvezetői felfogáson. Vagy megítéled, ami le van írva, és esetleg szétfújod a meccset, vagy azért ha nem muszáj, akkor nem ítélsz bele, és engeded, hadd menjen a játék. Az első napi négyszer nyolc perces edzőmérkőzésen durván 50-55 kiállítás volt, a másodikon már kevesebb, nem akartam annyira belefújni a meccsbe. Végül is a szabály a kontratámadást mondja ki, azaz ha csak sima labdaszerzés van, de nincs kontra – ezt azért meg lehet állapítani –, akkor azért nem fogok minden összeakaszkodásra ajándékkiállítást fújni.

Szerinted ez jó irány?
Két-három éven belül kiderül... Ítéletből nem lesz kevesebb, az biztos, csak több. Szerintem vannak pozitív hozadékai a változásoknak, meg vannak vízilabda-ellenes hozadékai. De egyvalamit látni kell: a testi kontaktot ebből a sportágból nem lehet, és nem is szabad kivenni, ennek a sportágnak alapeleme a test-test elleni játék.