Épp akkor toppantunk mellé, amikor barátai révén már egy korsó sör is került a kezébe – ám ettől még nem enyhült meg, szokás szerint velősen fogalmazott.

Ha valami szépre akarunk emlékezni a mai napról, azt mondhatjuk, kevés csapat van, amelyik képes egy negyed alatt hét gólt lőni a szerbeknek…
Hát, igen, ez így van... Ugyanakkor most, hogy leülepedett már kicsit a mérkőzés, és belenéztem a döntőbe, azt mondhatom: mi előreléptünk azzal, hogy bekerültünk a legjobb négy közé, viszont a másik három csapat jobb nálunk, egyértelműen előrébb tartanak. Sokat fejlődtünk, ez jó, ám alapvetően nem történt igazságtalanság azzal, hogy a szerbek, a horvátok és az olaszok előttünk végeztek.

Mi az, amiben jobbak nálunk? Az egyes posztokon erősebbek, netán csapatjátékban?
Bizonyos posztokon erősebbek, és természetesen szervezettség, taktikai formációk terén is jobbak. Mindennek azonban elsősorban a képzési rendszer az oka: mi ebben vagyunk a leginkább lemaradva. Elég régóta mondom, legalább öt év a hátrányunk. Az alapképzésen változtatni kell, mert ha ezt nem látjuk be, erre nem vagyunk hajlandóak, akkor nagy bajban leszünk. Egyik pillanatról a másikra természetesen nem lehet megoldást találni, a teljes vertikumban módosításokra van szükség – ezért is született nemrég egy nagy anyag az utánpótlás-képzés alapjairól. Nem tudom, milyen mértékben használják majd, de az biztos, hogy fontos volna új alapokra helyezni sok mindent. A jelenlegi lemaradásunknak ez az oka, ezen kár is vitatkozni.

Ugyanakkor egy négybe jutott csapatnak nyilván vannak értékei. Kikben motoszkál olyan tudás, hogy esélyük legyen bekerülni a nagyválogatottba?
Bedő Krisztián már ott van, rajta kívül Jansik Szilárd, Német Toni simán odaérhet, Sedlmayer Tamásnak is van esélye hosszútávon, aztán persze a kis Manó, Manhercz Krisztián, aki tizenhat éves, négy évvel fiatalabb, mint a vb-korosztály, de az adottságai, tudása révén már itt volt a helye – ő is beérhet később.

Összességében milyen érzések kavarognak benned?
Kettős érzések. Egyrészt örülök, hogy sikerült a legjobb négy közé kerülni. Gyönyörűen fejlődött ez a csapat az elmúlt időszakban, mert nem véletlen, hogy a korábbi eseményeken rendre hatodik helyen végzett. Most már jóval előrébb járunk fizikálisan, játéktudásban, technikai tudásban. Ugyanakkor kicsit keserű is a szám íze, mert két ilyen mérkőzés van mögöttünk, mint az elődöntő és a bronzmeccs. Ami egy meccs, ahol nincs jobb meg rosszabb, ott az dönt főként, ki tud jobban koncentrálni. És úgy láttam, hogy tegnap és ma azzal kerekedtek fölénk, hogy jobban koncentráltak, jobban odatették magukat. Különösen az elődöntő fáj, mert tudtuk, hogy nekünk a horvát jobban fekszik, mint bármelyik a másik kettő közül. És ha úgy játszunk, ahogy mi a jobb napjainkon tudunk, akkor igenis lett volna esélyünk. Sajnálom, hogy elszalasztottuk...