„Maradjunk annyiban, letettük az alapot.”

Gyakorlatilag letehetnénk a számítógépet, nem kellett leírni több karaktert, elvégre ennél jobban szerintünk sem lehet összefoglalni mindazt, ami a szerb-magyar klasszikuson történt. Igen ám, de nem szeretnénk megfosztani olvasóinkat Kis Gábor többi mondatától sem, elvégre annak mindig van súlya, ha „Kicsi” véleményt alkot.

„Igen, letettünk az alapot, mert innentől ezt a szinten mindig hozni kell, sőt folyamatosan javulni egy kicsit, hogy akkor, amikor igazán fontos lesz, ne történjék meg mindaz, ami most az utolsó negyedben megtörtént” – egészítette ki mondandóját a pekingi ötkarikás bajnok, aki eszméletlen góllal, kiállítások szerzésével, és visszaúszásokkal (egy center, egy ekkora test esetében bizony ez is néha megterhelő feladat, különösen, ha előtt tíz-tizenöt másodpercig a „gyilkolásból” próbál kiszabadulni) segítette csapatát. Utalt az utolsó negyedre, így értelemszerűen feldobta a magas labdát: mi történt, azaz miért úgy történt, ahogy?

„A szerbek fokozatosan jöttek ránk, a végén alaposan felvették a kesztyűt, míg mi kissé elfáradtunk abba az iramba, amit voltaképpen addig diktáltunk. De így sem sokon múlt, nagyon sajnálom, hogy a végén nem volt szerencsénk sem. Viszont az égvilágon semmi probléma, nem most kell végigdarálni a meccset” – ad választ a második olimpiáján játszó kiválóság. S hogy ilyen olimpiai mérkőzésekre emlékezik-e vissza? „Őszintén? Olyan rég volt már Peking, hogy alig emlékszem. Az ünneplésre, az utolsó pillanatokra persze igen, de az más.”

Gábor az ausztrálok elleni mérkőzésen sem számít kisebb csatára, mert mint mondja: „Veszélyes csapat, ó centerekkel, de emellett még gyorsak is. Pörögni kell ellenünk, akkor, de csak akkor nem lehet nagyobb baj. Ahogy mondtam, az alapot letettük.”

Ha már visszatértünk az alapokhoz: Zalánki Gergő a maga 21 esztendejével most tette le igazán a névjegyét az elitben, fiatal kora ellenére úgy játszott, mintha egy hazai bajnokin játszott volna. Lendületesen, akaratosan, mondjuk ki, a szó nemes értelmében pofátlanul. „Pedig volt bennem drukk, nem tagadom – fogalmazott a balkezes tehetség. – A többiek, a rutinosabb társak bátorítottak, ez sokat segített. Így mire a medencébe ugrottunk, nem foglalkoztam semmivel, csak a játékkal. Remekül kezdtünk, úgy éreztem, kézben tartjuk a mérkőzést, ami nagy szó a szerbek ellen. Sajnálom, hogy a végén nem sikerült megtartani legalább egyet az előnyünkből, viszont megmutattuk, van erő a csapatban.”

A kopaszra borotvált fejbőrről mosolyogva elmondta, egy megbeszélés után kacsintottak össze Manhercz Krisztiánnal („Sokaknak bejött, gondoltuk, nekünk miért ne?), így a két ifjú titán főleg Gergő határozott unszolására végül a hajának esett. „Ezt sikerült. Manó végül más utat választott, nem rossz, ugye?” – vigyorgott kajánul, utalva a szegediek játékosának kétség kívül extravagáns, tarajos viseletére.

„Ausztráliát jól ismerjük, tudjuk, mit kell játszanunk, ha sikerül rájuk erőltetni a játékunkat, és csak magunkkal foglalkozni, nem lehet baj” – búcsúzott, majd helyét kérésünkre „átvette” egy másik olimpiai újonc, Decker Ádám.

„Vegyesek az érzéseim. Kemény volt, örülök, hogy az első perctől benne voltunk a meccsben, köszönhetően annak, hogy jól sikerült a hajnali rákészülés, feszes volt mindent. Öldöklő csata ment a vízben, ebben úgy érzem, mindkét csapat elfáradt kicsit. Hogy mi jobban-e? Nem tudom, volt náluk is olyan, aki nem tudott felúszni már a támadásokhoz. Az kétségtelen, a harmadik negyedben leültünk, ettől függetlenül büszke vagyok erre a meccsre, arra, hogy sokáig nem nagyon tudtak mit kezdeni velünk. Ez főleg a védekezésünknek volt köszönhető, no és Viktor szenzációs védéseinek.”

Fotó: Szalmás Péter/MOB

Védőjátékosunk elmondta, kimondottan örül, hogy látott a meccsen parázs tekinteteket irányba, mert ez visszaigazolja azt, amit érez: „Szorongatni kell őket, kimozdítani a komfortzónájukból. Talán így elérhető, hogy adott szituációban el is pattannak, ami jól jöhet nekünk. Ha tetszik, ha nem, nem adhatunk alább.”

A pár adósságot kiosztó világbajnokunk az ausztrálok ellen sem békés cirógatásra számít, hiszen „A két csapat ismeri egymást, én a centerekkel nem mondhatnám, hogy összejáró barátok lennénk, szóval lesz ott aprítás oda-vissza, az biztos. Nincs ezzel baj, sőt. Ami nehézzé teheti a csatát, az, hogy nem lesz olyan vérszomj, mint most volt. A győzelmi éhség kisebb mértékben jelentkezik, fontos, hogy ismét remekül kezdjünk, mert ezzel őket sokkal hamarabb el lehet bizonyítani, mint a szerbeket.”

Noha túl van a csapat a várva-vár szerbek elleni nyitányon, a nagy fizikai megméretésen, határozottan állíthatom, legszívesebben már játszaná is le a szombaton este a házigazda braziloktól 8–7-es vereséget szenvedő Ausztrália ellen vívandó második csoportmeccset.

(A mérkőzés elemző-tudósítását itt olvashatja el, az olimpiai torna programja, eredményei itt találhatóak.)

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)