Döbbenetes, de Benedek Tibor a fújás után képes atomjaira szedni a mérkőzést… Nyilvánvalóan a részletes elemzés (elvégre a részletekben rejlik az igazság) tengernyit segít majd abban, hogy még tisztában lássa a történteket, mindazonáltal egyértelműen leszögezhettük itt Rióban, a szövetségi kapitány az izgalmak okán őrült stresszes parti után pillanatok alatt „levette” a lényeget.

Mert mit láthatott?

Egyrészt láthatta, hogy csapata képes az űrvízilabda szintjén is teljesíteni. Ezt persze jómaga tudja jó ideje, utalt, utalgatott a mérhetetlen erőre többször, mindazonáltal muszáj, hogy mindez élesben, nagy nyilvánosság előtt, valódi tétmeccsen a vízben is kiderüljön. Nos, a riói Maria Lenk víziközpontban markánsan szemet szúrt bárkinek, aki csak egy kicsit is konyít a pólóhoz. Nem pusztán a 9–9-es vezetés mondatja, hogy nagyszünetig fellegekben járt a társaság, hiszen 9–6-ra lehet vezetni még a világ- és Európa-bajnok, toronymagas esélyesnek kikiáltott szerb válogatott ellen is. Fontosabb, hogy olyan játékkal tette ezt a csapat, amelyre valóban nehéz jelzőket találni. Kezdhetjük azzal, hogy a kilenc gólt kilenc játékos jegyezte; folytathatjuk azzal, hogy a négy fórjából hármat is értékesített; leírhatjuk, hogy Decker Ádám milyen hatásfokkal őrizte a rá bízott centereket; de említhetjük azt is, hogy az attraktív támadójáték képes volt elbizonytalanítani még egy olyan kapust is, mint az általunk jól ismert Braniszlav Mitrovics is. Más kérdés, az egriek klasszisát nem segítették a védők sem nagyon – no, igen, nem segítették, mert úgy tűnt, képtelenek rá. Eközben Nagy Viktor labdákat fogott, Erdélyi Balázs hátrányban blokkolt zseniálisan, avagy hátul sem voltak problémák. Kristálytiszta visszaigazolás: kettős hátrányban sem találtak rést a falunkon!

Az ellen nehéztüzérei persze összehoztak így is hat gólt, nem volt ezzel probléma, különösen egy olyan eszméletlen pörgős első két negyedben, mint ez a mostani. Jó volt látni, hogy hogy centereink, Kis Gábor és Hárai Balázs egyben vannak, egyúttal tarthatatlanok, a fiatal titánjaink sem voltak berezelve, Zalánki Gergő és Manhercz Krisztián is beleállt rendesen a hirigbe – persze, ezt várja tőlük a szakmai stáb, avagy miként Gerendás György korábban plasztikusan megjegyezte: „Válogatott sapkában nem lehet beszarni.”

Tekintettel arra, hogy nagyszünet után váltott Dejan Savics és a papírformának megfelelően Gojko Pijetlovicsot küldte a kapuba, új meccs kezdődött a lövőink és a szerb védelem között. S miután Hosnyánszky Norbert mintegy demoralizáló módon klasszikus bombájával azonnal felavatta az „újoncot”, hihettük, triplán számít a gól – még akkor is, ha „csak” 10–6-ot ért. Gojkovics becsületére legyen mondva, nem tört meg, így a folytatásban olyannal találkoztunk, amivel addig nem igazán: jó lövéseink sem jelentettek feltétlen gólt. Bevert két fórt Szerbia, képes volt váltani, majd Milos Csuk akciógóljánál már csak egyetlen találtra volt a magyar válogatottól. Igen ám, de csapatunk erejét bizonyítja, a lendületvesztés, a pillanatnyi fizikális mélypont (az első félidő iramán játszani földönkívüli lett volna, lássuk be) ellenére is képes volt váltani, avagy a negyedben három kihagyott emberelőny után a sorost Hosnyánszky ismét bevarrta.

És ennél a jelenetnél álljunk meg egy pillanatra! Álljunk meg, mert kiválóan példázza azt, amit az utolsó dudaszó után Benedek Tibor említett, miszerint klasszikus csapatmunkát bizonyít az eredmény. Azok után, hogy Szivós Márton a falból Pijetlovicsba lőtt, és az egyenlítésért indított attakot a rivális 46 másodperccel a menet vége előtt, még csapatunk tudta növelni előnyét. Ehhez kellett egy olyan összehangolt, „itt nincs kegyelem” védekezés az adott szituációban, amelyben Filip Filipovics csak egy reménytelennek látszó ejtéssel próbálkozhatott, illetve kellett Szivós lefordulása, egy az egy elleni ismert improvizációs készsége. Mert a fór értékesítése valóban javarészt Hosnyánszky érdeme, mindazonáltal ahhoz, hogy eljusson a lövésig, sok mindennek kellett klappolnia.

A végén a szerbek úgy haraptak, ahogy előzetesen végig vártuk tőlük – más kérdés, az, hogy előtte képtelenek voltak úgy "isten igazán" felvenni a saját ritmusukat, igazán egy dologra vezethető vissza: konkrétan a magyar válogatottra. Arra a csapatra, amely igyekezett legalább egy gólt megőrizni az előnyéből – sokat tett ezért a zseniális passzok mellett második találatát jegyző Varga Dénes –, ám 12-nél olyat mutatott a tábla, amit addig utoljára „emberemlékezet” óta nem: egyenlőt.

És akkor a krónikások megjegyzik, jött Vámos Márton, egy elsőolimpiás fiú, aki a maga természetességével, a maga őserejével lőtt gólt – 47 másodperccel a vége előtt, ezzel vezettünk újra. Igen ám, de miért is lőhetett a szolnokiak balkezese? Mert a lényeg valóban a részletekben rejlik: úgy tűnt, oda a támadás, és a szerbek a vezetésért indultak már előre, amikor Varga Dániel messziről úgy lőtt a blokkba, hogy visszapattant hozzá a labda (hogy tudatosan vagy sem, a végeredmény szempontjából édes mindegy, de hajlamos az ember az előbbiben hinni, még akkor is, ha Dani a szerencséért is melózott eleget a meccsen), avagy újraindulhatott a 30 másodpercet jelző támadóóra. Elképesztően sok múlik egy ilyen aprósságnak tűnő, közben mégis kulcsfontosságú jeleneten. Ismét képesek voltak tehát kirángatni magukat az időszakos kellemetlenségből az uraknak, a későbbiekre gondolva mindez valóban több mint szívderítőnek tetszik.

A végét persze fájdalmasnak is mondhatjuk, hiszen jött egy kiállítás 7 másodperccel a vége előtt, és Filipovics kiegyenlített. (Zárójel: a balkezes reccóit nem tudtuk megállítani, ám egy másik nagyágyú, Andrija Prlainovics a neki rendelt közel 20 perces játékideje alatt a szorítás alatt egyet sem volt képes kapura lőni!) Ennél az egy szerb támadásnál szegény Decker Attila állt a kapuban, mert Nagy Viktor lába begörcsölt (ijedtségre nincs ok, a kapitány szerint minden rendben a kapussal), ám nem volt esélye hárítani.

Meg kellett barátkoznunk azzal, hogy 13–13-nál ért véget ez a helyi idő szerint 9-kor kezdődő reggeli parti, amely az időpont dacára parázs, igazi klasszikus hozott. Savics mester szimpatikusan különösebb elemzés nélkül kimondta, „Az eredmény talán nem igazságos, mert a magyarok jobban játszottak”, ami szép és jó, de mindenki tudja, a csapatoknak ugyanannyi pont megy, és a világ előtt sziklaszilárdan momentán csak ez számít.

Elég, ha mi tudjuk, kimondottan rendben volt ez.

XXXI. Nyári Olimpiai játékok, Rio de Janeiro
Férfiak, A csoport, 1. forduló

Szerbia–Magyarország 13–13 (3–5, 3–4, 3–2, 4–2)
Maria Lenk víziközpont, vezette: Alexandrescu (román), Koryzna (lengyel)

SZERBIA: B. Mitrovics – Prlainovics, Csuk 2, Gocics, Nikics 2, Filipovics 4, Randelovics 1. Cs: Mandics 1, D. Pijetlovics 1, Alekszics, Jaksics 1, S. Mitrovics 1, G. Pijetlovics (kapus). Szövetségi kapitány: Dejan Szavics

MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Vámos 2, Erdélyi 1, Szivós 1, Varga Dénes 2, Varga Dániel 1, Hárai. Cs: Zalánki 1, Manhercz 1, Hosnyánszky 3, Decker Á., Kis G. 1, Decker A. (kapus). Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Gól/emberelőny: 9/14, ill. 5/9
Gól/kettős emberelőny: 0/1, ill. ½
Gól/ötméteres: –, ill. 1/1
 
A csoportban:

Görögország-Japán 8-7 (2-0, 2-3, 0-4, 4-0)
Gólszerzők: Vlachopoulos 3, Fountoulis, Mylonakis, Pontikeas, Afroudakis, Kolomvos, illetve Okawa 2, Takei 2, Arai, Yasuda
 
Brazília-Ausztrália 8-7 (3-2, 2-1, 2-2, 1-2)
Gólszerzők: Delgado 3, Rocha, Perrone, Guimaraes, Gomes, Franco, illetve Campbell 2, Cotterill 2, Younger, Kayes, Howden

További eredmények, a teljes program: itt

Amler Zoltán (Rio de Janeiro)