Évek óta zajlik az elmebajnokság, hogy mivel lehetne még izgalmasabbá tenni a sportágat. A szabályalkalmazással kapcsolatos viták parttalanok, ugyanakkor van két fő pont, ami a sportág paramétereit érinti: a játéktér mérete (25 méteres medence legyen a férfiaknál is?), illetve a labda nagysága.

Sokan gondolják azt, hogy a férfiaknál használt labda túl nagy és nehéz, sokkal több kunsztot lehetne bemutatni, ha jobban illeszkedne a játékosok tenyerébe. A sydneyi olimpián jelent meg az a Mikasa-labda, amelyiknek a rücskössége volt egyedi, jobban tapadt a kézre, a lövések minősége javult is a 2000-es játékokon.

Most, a Világliga Szuperdöntő első edzésén pedig arra lettek figyelmesek a játékosok, hogy mintha kisebb lenne a labda. A márkajelzéshez kapcsolódó hivatalos méretmeghatározás megfelel a szabványnak, ám ez nem zárja ki, hogy néhány milliméterrel (vagy még többel?) kisebb legyen a lasztik kerülete. Csak úgy.

Mérőszalag nem volt kéznél, azaz biztosat nem tudunk mondani, az érzés viszont az edzőmedencénél határozott volt játékosoknál és kapusoknál is – magán a versenyen ugyanakkor a rendeshez inkább hasonló volt a játékszer, a játékosok pedig „a kapusok mindig sírnak” mondattal intézték el a piros sapkák alól érkező jelzéseket. Ugyanakkor Nagy Viktor mellett az amerikai kapus, Andrew Stevens is azon a véleményen volt, igenis kisebbek azok a labdák is, amelyekkel a mérkőzéseket játszották.

Erre utalt az is, hogy a büntetőpárbajoknál elképesztő magabiztossággal lődözték be az ötösöket a játékosok – az utolsó nap kivételével (amikor az amerikaiak totálisan elidegeskedték kísérleteiket) valamennyi ráadásban egyetlen hibás lövés döntött, és háromszor csak a második körben dőlt el a duellum, azaz az első tíz ötös egyaránt talált.

Ahogy annak idején az úszódresszeknél is szép csendben indult a forradalom, úgy meglehet, pólóban is diszkréten kezdték reformálni a legfontosabb eszközt. Így vagy úgy, egyvalami momentán nem változott: a labda gömbölyű maradt. És ez mindenképpen jó hír...