Nigel Melville, a 7-es rögbit Amerikában sikerrel bevezető helyi szövetség elnöke rögtön azzal kezdte: rendkívül fontos, hogy a szülők egyrészt azt érezzék, a rögbi ugyanolyan jó sport, mint bármelyik „nagy”, azaz az amerikai foci, a kosárlabda vagy a hoki, azaz először a brandet kellett felépíteniük. Aztán a balhés-ivós-nőverős rögbisekről kialakult képet kellett megváltoztatniuk, hogy ha egy gyerek azzal ment haza, hogy rögbis akar lenni, akkor a szülőknek pozitív képük legyen a sportról, ne kezdjék őket lebeszélni róla.

A „nagy rögbihez” képest leegyszerűsített, hét emberrel játszott, könnyen érthető, rengeteg pontot hozó változatot hamar megszerették az emberek, a tévéknek is nagyon tetszett, hiszen sok olyan apróbb-nagyobb holtidő volt, amit eladhattak a reklámozóknak.

A standröplabda kapcsán is előkerült, hogy esetleg a vízilabdának is kellene egy „light” verziójáról gondolkodni – amúgy történtek már erre kísérletek a strandpólóval –, mert ha az komolyan beindul, akár az „anyasportágra” is döntő hatással lehet. Mint Bobby Clarke, az amerikai strandröplabda-szövetség elnöke elárulta: amikor a nagypályás röpi végveszélybe került az unalomba fulladás, a három-három és fél órás, forgásos meccsek okán, végül a strandröplabda progresszív eredményszámolását vették át, voltaképpen ez mentette meg őket.

A strandröpi pedig méltán népszerű: meccsek alatt is folyamatosan dübörgő zene, a hangulatfelelősként is üzemelő műsorközlő miatt (is) ezrek özönlenek a lelátókra – a tévében pedig eladja magát a sportág. A gyerekek és a szülők között azért népszerű, mert a játékos végig a pályán van, anyuka nem azt látja, hogy a kisfia folyamatosan a cserepadon üldögél...

Hanem ezután némi harangzúgás támadt, amikor a sportbiznisz egyik legprofibb vállalata, a Disney-cégbirodalomhoz tartozó ESPN tévécsatorna sportfejlesztési igazgatója, Mike Millay lépett a mikrofonhoz. Először bemutatta, hogy az orlandói Disney World-ben 29 hektáron elterülő ESPN sportvilág-élményparkban kilenc profi létesítményben évi 3 millió (!) fiatal sportoló fordul meg, játszik meccseket, vesz részt versenyeken, amiket a csatorna úgy közvetít, ahogy a profi eseményeket szokta.

Mivel ezt abszolút üzleti alapon teszik, elképesztő aprólékosan feltérképezték a különféle sportokat, hogy aztán a sportpark szépen termelje a pénzt a Disneynek. Azaz ott pontosan tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek többsége 8 és 15 éves kora között sportol, a középiskolások 80 százaléka meg van győződve még arról, hogy egyszer profi karrierje lesz, azaz itt máris olyan körülményeket biztosítanak nekik, amikben a profiknak van részük.

Persze, a pénzt a kísérőkből csinálják elsősorban, akiknek a kiszolgálása épp olyan fontos, mint a Disney Worldöt évente felkereső 55 millió (!) látogató tökéletes élményének garantálása. „A kiszolgálás a legfontosabb. Hogy minden részlet rendben legyen, a parkolástól a belépésen át az élményig, aztán azzal is, hogy a hatalmas parkolóban aztán megtalálják az autót. Ha valaki nagyot mond és csak kicsit akar eladni, vagy tökéleteset ígér és silányat nyújt, akkor ma már közösségi média egyszerűen kinyírja. Azaz a színvonal garantálására nem lehet elegendő energiát fordítani” – szögezte le Millay.

Később még megjegyezte: rendkívül fontos, hogy egy sportág egyértelművé tegye a szülők számára, hogy biztonságos, nem történhet baj a gyerekkel – egy édesanyánál, édesapánál ez mindennél fontosabb szempont.

Egy kérdés kapcsán aztán a Disney-ESPN sokat látott főnöke az egész délelőtt legtanulságosabb válaszával szolgált: „Először is, ha meg akarod nyerni az embereket a vízilabdának, nagyon fontos, hogy mik az első benyomásuk. A digitális világban élünk, azaz először megnéznek egy honlapot. Fontos, hogy az mozgalmas legyen, és hogy jól látsszon tableten és okostelefonon is. Már az online változatnak is élményt kell nyújtania, ezzel lehet egyrészt megnyerni a rajongókat.

A másik maga a portéka. Nos, azt kell mondanom, hogy Sydneyben, az olimpián kint voltam egy mérkőzésen. Az első néhány perc élvezetes volt, látszik, rendkívül komoly teljesítményt nyújtanak a játékosok... Csak az a probléma, hogy a nézők nagy része nem értette, mi történik a medencében. Őszinte leszek: nem hittem, hogy ennyi sípszó létezik egy sporteseményen. Egy idő után felálltam, és átmentek egy másik sportra. Ha engem kérdeznek, akkor azt mondanám: butítsák le kicsit a sportágat, hogy mindenki értse. És nagyon fontos, találják meg a módját, hogy könnyedén lefordítsák a tévében látottakat a nézőknek. Lassításokkal, speciális kameraállásokkal, bárhogy. Csak értsék, mi történik!”