„Gyurika” – merthogy az uszoda, sőt az egész ország voltaképpen csak így hívta – 1935. június 23-án Budapesten született. Gyermekként sok sportágat kipróbált, műugrásban és labdarúgásban is ügyes volt, ezekben a sportágakban is utánpótlás bajnoki címeket ünnepelhetett. Aztán az úszó sportágban is sikert sikerre halmozott (négyszer lett magyar bajnok a gyorsúszó-válogatott tagjaként), majd jött a vízilabda, amelyben alacsony termete ellenére káprázatos technikai tudással emelkedett a világ legjobbjai szintjére. Nevelőedzője Vízváry Károly volt.

Már 16 évesen válogatott meghívót kapott Rajki Bélától, 1952-es, helsinki olimpián győzelmet ünnepelhetett a csapattal, s lett így minden idők legfiatalabb olimpiai bajnoka a sportágban. Tagja volt az 1956-os és 1964-es aranyérmes csapatnak, illetve az 1960-ban bronzérmes válogatottnak is. Háromszor Európa-bajnoki aranyérmet is akasztottak a nyakába (1954, 1958, 1962), és az 1963-as Universiade-n is a dobogó tetejére állhatott a csapattal. Vízilabdában 1952-től 1969-ig volt válogatott, a nemzeti együttesben 162-szer szerepelt. 

Klubszinten ragaszkodott a Ferencvároshoz, egyetlen csapatához, amellyel öt bajnoki címet és öt kupagyőzelmet ünnepelhetett.

A Sportvezető és Edzőképző Intézetben 1964-ben szerzett edzői oklevelet, melyet 1970 és 1980 között a férfiválogatott mellett kamatoztatott: 1973 és 1980 között másodedző volt, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány segítőjeként is nyert olimpiát, 1976-ban Montrealban. Ezután volt az FTC vízilabda-szakosztályának vezetője is. 

Kárpátit Györgyöt 1982-ben beválasztották az Úszó Híreségek Csarnokába, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének pedig 1994-től tagja, 2011-től pedig haláláig elnöke. Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság, az FTC, valamint a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének is. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Köztársasági Elnök Aranyérmét, valamint a NOB elnöki különdíját. Magyar Örökség díjas, MOB érdemérmes, a Szent György Lovagrend tagja, 2010-től Budapest díszpolgára, 2013-tól a Nemzet Sportolója.

Az önbizalmáról és jó humoráról ismert vízilabdázó sportpályafutásának emlékeit Peterdi Pállal közösen több könyvben írta meg: Melbourne-Miami-Margitsziget (1957), Kint vagyok a vízből (1966), Itt állok megfürödve (1981), Medencék, gólok, pofonok (1982), Cini és a többiek (1985), Három testőr Ausztráliában (1988), Mennyei lábtengó (és más hazugságok) (1997), Medencék, gólok, pofonok (Helsinkitől Moszkváig) (2012). A bohém, jó kedélyű sportember kártyaszenvedélye legendás volt, és imádta a lóversenyt.
Az FTC népligeti sportcentrumának sétányán található a mellszobra. 2010-ben, hetvenötödik születésnapján dokumentumfilmet forgattak róla A vízilabda Puskása címmel, valamint később bemutatták a róla készült, Káel Csaba által rendezett dokumentumfilmet Gyurika - Egy pólós vallomásai címmel.

A Magyar Vízilabda Szövetség, az FTC és a Magyar Olimpiai Bizottság osztozik a család gyászában, emlékét örökké őrizzük!